Társoldalunk:

A Győr ízekre szedte német ellenfelét a BL-ben

2018.10.21. 15:39

A Győri Audi ETO KC nagyszerű játékkal idegenben győzte le 38-22-re a német Thüringer HC-t, női kázilabda Bajnokok LIgája csoportkörének harmadik fordulójában, és továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a csoportját.

A Krim Ljubljana és a Podravka Koprivnica elleni magabiztos győzelmek után a pont nélkül a csoport utolsó helyén álló Thüringerhez látogatott Danyi Gábor csapata, és a találkozó a várakozásoknak megfelelően alakult: azaz a BL-címvédő az első perctől kezdve remekül játszva építette előnyét, hogy a második félidőben előbb megtörje, majd valósággal a földbe döngölje a német bajnokot, amelyik egyetlen egyszer vezetett a saját csarnokában – az első percben Bölk góljával 1-0-ra.

A félidőben még egészen tisztességes volt az eredmény a Thüringerre nézve, hiszen a 11-15-öt sok csapat aláírná az ETO ellen. 

A második harminc percben aztán remek kapusteljesítménnyel, előbb Grimsbö, majd Leynaud parádézott a háló előtt, támadásban pedig a hat-hat gólig jutó Bódi Bernadett és Stine Oftedal, illetve az öt-öt gólos Kari Brattset és Nycke Groot elintézte a németeket. 

Eredmény, BL, 3. forduló:
Thüringer HC–Győri Audi ETO KC 22-38 (11-15)
a Győr gólszerzői: Bódi 6, Oftedal 6, Brattset 5, Groot 5, Hansen 4, Kristiansen 4, Amorim 3, Fodor 2, Afentaler, Knedlikova, Puhalák 1-1