Horrorisztikus részletek a súlyosan megsérült 20 éves kézilabdázóról

Kézilabda, labda
Az IHF törölte a magyarországi férfi junior kézilabda-világbajnokságot
Vágólapra másolva!
Borzalmas és teljesen szükségtelen durvaság áldozata lett Szalkai Adrienn, a Kóka KSK kézilabdázója, akit a Százhalombatta egyik játékosa teljes erőből megrúgott a két csapat találkozóján – írja a Blikk.

A jelenet elképesztően ijesztő volt: a szerencsétlenül járt sportoló azonnal a földre esett, elviselhetetlen fájdalmak gyötörték. Kórházba szállították, kiderült, hogy három helyen is megrepedt az egyik veséje. Kétórás operációt hajtottak végre rajta, a sérült szerv felét el kellett távolítaniuk az orvosoknak.

„A legfontosabb, hogy néhány nappal a műtét után már jobban érzi magát. Ébren van, sétál, jó az étvágya. Még várnak rá vizsgálatok, de hála az égnek, biztosnak tűnik, hogy a sérülést és a műtétet követően is teljes életét élhet. Körülbelül még egy hetet kell kórházban töltenie, aztán hazajöhet – mesélte a kézilabdázó édesanyja, Szalkainé Ildikó a Blikknek. – Lelkileg természetesen nagyon megviseltek bennünket a történtek, de Adrienn erős lány, túlteszi majd magát az eseten. Viszont a sportpályafutását nem folytatja, a jövőben a tanulmányaira koncentrál.”

A kókaiak szerint a sérült játékos mintegy fél órát feküdt a pályán, mire megérkezett a mentő, a mérkőzést ez idő alatt szüneteltették. Eközben a százhalombattaiak az együttérzés legkisebb jelét sem mutatták. Senki sem ment oda hozzá, hogy érdeklődjön az állapotáról. Sőt, az ellenfél trénere jelezte, Szalkait le kellene húzni a pályáról, és folytatni a találkozót, mert ők sietnének haza. Ráadásul a sérülés aligha véletlen baleset volt.

„Ellenfelünk a mérkőzés elejétől fogva érthetetlenül agresszívan játszott. Adrienn már a találkozó elején is kapott egy óriási ütést a szeme alá. Elszomorító, hogy a százhalombattaiak azóta is mindössze egy e-mailt írtak, amelyben elnézést kértek a történtekért. Azt hiszem, a minimum az lenne, ha meglátogatnák Adriennt a kórházban” – mondta érdeklődésünkre Táboros Béla, a Kóka edzője.

A Pest Megyei Kézilabda-szövetség vizsgálatot indított az ügyben. „A történteket a lehető legaprólékosabban szeretnénk tisztázni a teljes magyar és a Pest megyei kézilabdás társadalom megnyugtatása, másrészt – ha és amennyiben bebizonyosodik, hogy vannak – a felelősök felkutatása és felelősségre vonása érdekében” – áll a szövetség közleményében.