Vágólapra másolva!
A vártnál jóval nehezebben, 31-28-ra győzött a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában a német Thüringer HC ellen. Jól kezdte a meccset a kétszeres címvédő, de a vendég együttes visszajött a meccsbe, és még a vezetést is át tudta venni, végül az utolsó tíz percben a magyar gárda kiharcolta a győzelmet és matematikailag is bebiztosította a továbbjutást.

A kétszeres címvédő Győr a C csoport 3. fordulójában nagyon simán, 38-22-re győzött a német csapat otthonában, amely eddig mindhárom mérkőzését elveszítette a Bajnokok Ligájában. Nem úgy az ETO, amely három győzelemmel, és imponáló, +38-as gólkülönbséggel várta az összecsapást az Audi Arénában.
Kiss Éva védésével kezdődött a mérkőzés, majd két gyors győri góllal folytatódott Hansen és Knedlikova révén, aztán Luzumova szépített büntetőből. Bő öt perc után már 5-2-re vezetett a magyar együttes, ellentmondást nem tűrve dolgozta ki és értékesítette a helyzeteit, a vendégek főleg a beállós játékot erőltették. A túloldalon a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina próbálkozott néha átlövéssel, de vagy a kapufa, vagy Kiss rendre kifogott rajta.

Amorim két óriási bombájával már 8-4-re vezetett a rendkívül magas fordulatszámon pörgő ETO, a játékvezetők fejében még csak meg sem fordulhatott a passzív játék gondolata, annyira gyorsan játszott a Győr.

Ekkor viszont megdöccent a gépezet, aminek köszönhetően visszajött egy gólra a Thüringer, a magyar csapat védekezése finoman szólva sem vette fel a támadásbeli ritmust. Egy üreskapus góllal egyenlített is a német bajnok a 19. percben, Danyi Gábor pedig gyorsan időt kért (12-12).

Hatalmasat harcolt a piros mezes Thüringer Forrás: Győri ETO KC

Szerencséje sem volt a Győrnek, háromszor is a kapufáról ment ki a labda, ekkor már több mint négy perce volt képtelen betalálni a csapat, miközben a Thüringer eredményes volt és átvette a vezetést. Oftedal hetese törte meg a kellemetlen gólcsendet, majd Groot is követte. Akcióból viszont továbbra sem ment, Giegerich pedig remekül védett. Aztán Brattset végre betalált beállósból Oftedal bejátszása után, ezzel a vezetést is visszaszerezte az ETO. Luzumovára viszont továbbra sem volt ellenszer, félidő előtt már ötnél járt a cseh átlövő. A játékrész utolsó momentuma egy jó Groot-hetes volt, aminek köszönhetően

19-15-ös hazai vezetéssel mentek szünetre a csapatok.

Bölk góljával folytatódott a meccs, de Bódi azonnal válaszolt, még mielőtt a németek elkezdhettek volna reménykedni a felzárkózásban. Groot azonban hetest rontott, előtte és utána pedig Stolle talált be, megint kettő volt közte, és csak Grimsbö bravúrja miatt nem egy.

Kari Grimsbö fontos védéseket mutatott be a második félidő elején Forrás: Győri ETO KC

Aztán a holland irányító megint elhibázott egy büntetőt, majd a kipattanót is, nem kezdett jól a Győr, miközben Stolle egyenlíteni is tudott. Hansen gólja nagyon kellett, ezzel egy hétperces rossz sorozat ért véget, de ez sem lendített az ETO szekerén, Danyi Gábornak 22-22-nél megint időt kellett kérnie. Továbbra is felváltva estek a gólok,

45 perc elteltével pedig pályára lépett Görbicz Anita is.

Nem sokan gondolták volna, hogy ekkor még egál lesz az állás, főleg a kezdés és az első félidő utolsó percei után. Az ETO ikonja egy üres kapus góllal mozdította el csapatát az ikszről, majd jött egy hasonló egész pályás találat, amivel már kettő volt közte az 51. percben (28-26). Aztán Görbicz is rontott egy hetest, amikkel hadilábon állt a Győr a második félidőben (0/3), de a meccs utolsó harmadára beálló Leynaud tartotta a kétgólos előnyt. Ez nem sokkal később háromra hízott, a francia kapus brillírozott, Amorim harmadik gólja két perccel a vége előtt pedig gyakorlatilag bebiztosította a Győr győzelmét. Amely a vártnál jóval szorosabbra és izgulósra sikerült, de a lényeg a két pont, valamint az, hogy a

kétszeres BL-címvédő ezzel a sikerrel matematikailag is bebiztosította a továbbjutását.

Végeredmény, női kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport
Győri Audi ETO KC - Thüringer HC (német) 31-28 (19-15)

A Győr gólszerzői: Hansen 6, Oftedal 5, Brattset, Groot 4-4, Amorim, Knedlikova 3-3, Bódi, Kristiansen 2, Görbicz, Puhalák 1-1.

A mérkőzés után a Győr vezetőedzőe, Danyi Gábor értékelt a SportTV-nek:

"Nincs mit szépíteni, ma nagyon sok hibával játszottunk, nem azon a nívón, amin eddig. De amíg a csapat ilyen hozzáállással és küzdőszellemmel teszi oda magát, addig nem tudok rájuk haragudni. Magunkhoz képest voltunk gyengék támadásban és védekezésben is. Ezt tudomásul kell venni, ezek is mi vagyunk, én próbálom mindig a pozitívumokat keresni, ma a küzdés volt az. Félidőben megnéztük, min kell változtatni, de nem sikerült. Ezzel együtt nyertünk, és ezt a meccset sem szabad elfelejteni, csak tanulni belőle."

Bódi Bernadett szerint is megvannak a jó tanulságai ennek a mérkőzésnek:

"A kinti mérkőzésből nem lehet kiindulni, tudtuk, hogy jobbak annál. Ma nem mutattuk a legjobb arcunkat, de végig küzdöttünk egymásért. A védekezésünk nem volt elég agresszív, a végén Leynaud remekül védett, ami kellett a sikerhez. Van hova fejlődni és kellenek az ilyen mérkőzések is, mi pedig dolgozunk tovább.