Társoldalunk:

Nem mer BL-vereségre gondolni a veszprémi kézicsapat edzője

2018.11.16. 17:02

Nem nyújt jó teljesítményt az idei szezonban a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, és ez egyelőre az edzőváltás után sem változott. A spanyol David Davis vezetőedző érkezése óta a bakonyiak hat mérkőzésükből négyet elveszítettek, ám az edző a DIGI Sport híradójának azt mondta: csapata a keddi, Komló elleni mérkőzésen már biztatóan játszott.

„Jobban kell összpontosítanunk, koncentrálnunk és tisztelnünk minden ellenfelünket, illetve saját magunkat. Úgy gondolom, a Kristianstad elleni vereség után mindenki megértette a leckét. A Komló ellen nem az volt a siker, hogy 20 góllal nyertünk, hanem az, ahogyan elértük a sikert. Mert a Mezőkövesd ellen is győztünk, de teljesen más helyzetben. Komlón mindenki nagyon koncentrált volt 60 percen keresztül. Ez a nagy különbség, amit látni akartam a csapaton!" – nyilatkozta a Sport24-nek David Davis.

A Veszprém hétvégén azt a Kristianstadot fogadja a Bajnokok Ligájában, amelytől múlt hétvégén, Svédországban kikapott. „Rengeteg apróság hiányzik, amit igyekszünk behozni az edzéseken is, a videókon is, de természetesen egy-egy győzelem óriási lendületet adhat a csapatnak. Azon dolgozunk, hogy a siker, a sikersorozat minél hamarabb bekövetkezzen az életünkben" – szögezte le Nagy László csapatkapitány.

A svédek elleni, szombati Bajnokok Ligája-meccsen szinte kötelező a győzelem, de mi történik akkor, ha a csapat újra vereséget szenved? „Én ennek nem látom a lehetőségét. Csak arra tudok gondolni, hogy nyerünk. Nem tudom elképzelni, hogy hazai pályán kikapjunk a Kristianstadtól" – fogalmazott a játékosként háromszoros BL-győztes Davis.

Amennyiben a Veszprém mégis kikapna, úgy - a Meskov Breszt mérkőzésének az eredményétől függően - Nagy Lászlóék egy pont távolságra kerülnének a már kiesést jelentő hetedik helyezéstől BL-csoportjukban. „A nyomást ki-ki hogyan közelíti meg. Természetesen szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, ezt toljuk magunk előtt, gyakorlatilag vereségből vereségbe csöppenünk bele. Egyértelmű, hogy mi magunk is elégedetlenek vagyunk, a szurkolóink is elégedetlenek, és természetesen a klubvezetés is, úgyhogy szeretnénk kiköszörülni a csorbát. Viszont meg kell nézni a többi mérkőzés eredményét is, a BL senkinek nem sétagalopp, nagyon kiegyensúlyozott a kézilabdamezőny. Ez nem magyarázat a rengeteg vereségre, úgyhogy hazai pályán győzelemre kell törekedni, mert csakis az az elfogadható" – jelentette ki Nagy László.