Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott rendkívül kiélezett mérkőzésen 74-69-es vereséget szenvedett Eszéken, Horvátország legjobbjaitól a világbajnoki selejtezősorozat J csoportjában. Ez nagyban köszönhető a görök-török-albán játékvezetői hármasnak, valamint két extra teljesítménynek is. Folytatás vasárnap Budapesten, Hollandia ellen, ahol mindenképp győzni kell.

A 2019-es férfi kosárlabda-világbajokság J-jelű selejtező-hatosában eddig egy dolog dőlt el: Litvánia biztosan a csoport első három helyének valamelyikén végez és ott lesz a jövő évi kínai viadalon. A maradék két pozícióra pályázik Magyarország, Horvátország, Olaszország, Hollandia és Lengyelország. A küzdelem annyira kiegyenlített, hogy minden meccs élet-halál harcot jelent, egyik ország csapata sem szeretne lépéshátrányba kerülni.

A magyar válogatott 4-4-es mérleggel állt az eszéki, Horvátország elleni mérkőzés előtt, a házigazda 3-5-tel. Szintén 4 győzelme és ugyanennyi veresége volt a lengyel együttesnek. A holland csapat ugyancsak 3-5-ös mutatót tudott felmutatni, ez a két ország szintén egymással találkozik csütörtökön.

Egy ilyen szoros mezőnyben felesleges előzetes esélylatolgatással foglalkozni, így hiába sugallt a papírforma horvát győzelmet, Ivkovics Sztojan fiai már többször is borították azt.

Ráadásul déli szomszédaink nem számíthattak az NBA-ben és az Euroligában játszó sztárjaikra (ahogyan mi sem Hanga Ádámra), úgyhogy ez semmiképp sem volt előre lefutott párharc.

Körülbelül 2500 néző gyűlt össze a Gradski vrt Hallban, közülük majdnem 200-an a magyar válogatottat buzdították, már a bemelegítéstől kezdve.

Luka Babic jó betörésével indult a találkozó, majd Vojvoda Dávid emelt be egy triplát, amit aztán jó magyar védekezés követett. A horvátok előszeretettel osztotogatták a labdát a center Miro Bilannak, ráadásul a magyar csapatnak a személyi hibákkal is meggyűlt a baja, négy perc után már ötnél járt a válogatott, Benke Szilárd kettőnél.

Maradjunk annyiban, hogy véleményes fújások születtek, a játékvezetők nem igazán engedték a kemény, fizikális párharcokat.

10-3-as horvát vezetésnél időt kért Ivkovics, Bilan eddigre nyolc pontot szerzett, mi pedig kihagytuk a hármasokat. Bejött Perl Zoltán, aki azonnal elkezdte támadni a gyűrűt, majd elsüllyesztett két büntetőt. Bilan viszont továbbra is tarthatatlan volt, futószalagon szállította a támadópattanókat és a kosarakat.

Miro Bilan élete legjobb félidejét játszotta Forrás: FIBA

Egyre idegesebben játszott a magyar csapat, több ki nem kényszerített hibát is vétett, miközben Rozic hárompontosával 19-5 volt a hazaiaknak. Tegyük hozzá, a bírói hármas elképesztő részrehajlást tanúsított, ami Ivkovicsnál is kicsapta a biztosítékot (Perl kezét egyértelműen megütötték, mégis a horvátok jöhettek), erre kapott egy technikait. Vojvoda két büntetőjére, majd labdaszerzés utáni ziccerére égető szükség volt, ahogy Váradi Benedek is eredményes volt egy leindítást követően, a 6-0-s magyar rohamra horvát időkérés lett a válasz.

Amire pedig Rosco Allen és Váradi újabb kosara, 20-15-re visszajött a magyar válogatott a negyed utolsó másodperceiben.

Gyorsan be is fújtak egy faultot Darrin Govens ellen, hadd dobjon két büntetőt a horvát együttes, amikkel véget ért a játékrész (22-15).

Bilan 2+1-es akciója nyitotta a második felvonást, visszaállt a közte 10. 75 másodperc elteltével már három csapathibánk volt, ehhez nem kell kommentárt fűzni. Szerencsére Eilingsfeld János a legjobbkor vágott be egy triplát, majd Benke is bevert egyet a sarokból Perl labdaszerzése után.

Hősies játékkal visszajöttünk mínusz négyre, amitől kicsit megzavarodtak a horvátok, Babic és Rozic kilométeres homályt engedett el.

Perl betörése után már csak kettő volt a hátrány, aztán egy horvát kosár után Eilingsfeld volt eredményes kintről. 20-5-ről 27-26, ez pedig a magyar mag hangját is visszahozta. Sőt, Benke távoli kettesével már nálunk volt az előny, óriásit küzdött a válogatott!

Benke Szilárd kosarával vezetett a magyar válogatott Forrás: FIBA

Ez a sporiknak annyira nem tetszett, ami az egyik oldalon fault volt, az a másikon nem. Bilan sem lassított, 16 perc alatt 22-t szórt, és ipari mennyiségben harcolta ki a személyiket. A második legeredményesebb horvátnak 5 pontja volt ekkor. Nyolcra nőtt a hazai fór, de négy jó büntetővel ezt sikerült megfelezni.

Bosnjaknak sajnos elsült a keze kintről, azonban Govens a nagyszünet előtt még hozzátett egy 2+1-et, így 44-38-as horvát vezetéssel ért véget a félidő.

Rozic révén a hazai együttes szerezte a harmadik negyed első pontjait, aztán Bosnjak süllyesztette el harmadik tripláját a sarokból, Ivkovicsnak gyorsan időt kellett kérnie. Kovács Péter szép betöréssel jelentkezett a fejtágítás után, majd Keller Ákos kapott egy technikait reklamálásért a következő támadásban, ismét tíz pont lett a különbség. Rosco Allen hárompontosával ebből hét lett, de megint jöttek a bírók, három és fél perc után máris megvolt az öt csapathiba.

Nem sokkal később viszont csoda történt, Bilan ellen támadófaultot fújtak, miután egész Eszék láttára arcon könyökölte a remekül védekező Horti Bálintot.

Más kérdés, hogy egy eladott labda után ebből mi kaptunk kosarat. Idegesítő hibákat vétettünk ekkor, ráadásul a dobásaink sem ültek, pedig megint feljöhettünk volna négyre.

Govenst ütötték-verték a gyűrű környékén Forrás: FIBA

A horvátok viszont kevesebbet hibáztak, és Bosnjak hármasával már 13-mal mentek (58-45). Perl hármasa és büntetője után ebből végül egyet sikerült faragni a negyed végére.

Parádésan, Perl öt és Vojvoda két pontjával indult a negyedik negyed, ekkor már csak öt pont volt közte, időt kértek a horvátok.

Aztán egy leindítást Vojvoda egy hármassal fejezett be, 64-60, amikor már csak hat perc volt hátra.

Nem lehetett megtörni ezt a csapatot! Óriásiakat üvöltöttek a horvátok minden egyes ziccerüknél, de olykor szép befejezéseket is bemutattak. 6-8 pont körül stagnált a különbség, az idő viszont vészesen fogyott, de kapaszkodtunk becsülettel. 80 másodperccel a vége előtt viszont fájó kosarat kaptunk, amivel nyolccal léptek el a hazaiak, de Perl 2+1-e meccsben tartott minket. Majd ugyanő állhatott kétszer a büntetővonalra és nem remegett meg a keze. 72-69, 19,7 másodperccel a vége előtt. Nem volt itt lezárva semmi! Ebből három lepörgött, Benke faultolt, Bosnjak pedig kihagyta mindkét büntetőt. Viszont nem sikerült összeszedni a lepattanót, ami megint hozzá került, az újabb személyi után pedig már nem hibázott egyszer sem.

És ez lett a vége, 74-69-re győzött Horvátország Magyarország ellen egy végletekig kiélezett, olykor igencsak szembeszeles mérkőzésen.

A vereséggel nehéz helyzetbe került a magyar válogatott, de még egyáltalán nincs veszve semmi, folytatás vasárnap a Tüskecsarnokban Hollandia ellen, ott viszont már kötelező lesz nyerni.

Végeredmény, férfi kosárlabda világbajnoki selejtező, J csoport:
Horvátország – Magyarország 74-69 (22-15, 22-23, 18-12, 12-19)

Magyarország legjobb dobói: Perl 20, Vojvoda 14, Allen 9
Horvátország legjobb dobói: Bilan 22, Bosnjak 17, Zubcic 10

A mérkőzés után Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csalódottan elemezte a történteket az Origónak:

"Úgy tűnik, kicsik vagyunk, valakiknek nagy szégyen lett volna, ha beleszólunk a világbajnoki selejtezők kérdésébe. Szerintem ez egy szomorú nap a kosárlabdának, és nekem is. A csapatra nagyon büszke vagyok, megörhetetlen a lelkük. Most kell jó pszichológusnak lenni, és aludnunk is nehéz lesz az igazságérzetünk miatt. Nagyon fontos lesz ezt most feldolgoznunk vasárnapig. Minden cirkusz mellett ez egy egylabdás meccs volt.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa, Perl Zoltán így értékelt:

"Mindenek előtt gratulálok a horvát válogatottnak. Az elején nem voltunk elég kemények, ők pedig sok könnyű kosarat szereztek. Ezután feljavultunk, visszajöttünk a meccsbe, ami rengeteget kivett belőlünk. Tanulnunk kell ebből a meccsből, vasárnapra sokat kell javulnunk a hollandok ellen."