Nyerni megy Olaszországba a magyar női vízilabda-válogatott

BÍRÓ Attila
Bíró Attila együttese edzőmeccs-jelegű mérkőzésen ütötte ki a törököket
Vágólapra másolva!
Olaszország vendégeként is győzelemre tör a magyar női vízilabda-válogatott a hétfő esti veronai világliga-mérkőzésen.

Bíró Attila szövetségi kapitány jelenleg 16 játékossal készül a Margitszigeten, a szakember vasárnap délelőtt szűkíti keretét.

"Tekintettel arra, hogy az Európa Kupa hatos döntőjéből lehet kijutni a világliga Szuperdöntőre, szeretnénk minél kedvezőbb pozícióba kerülni, így Olaszországba is győzni megyünk.

Az edzéseken a taktikai elemeket gyakoroljuk, illetve frissítjük fel, tudjuk, mivel győzhetünk. Az Európa-bajnokságon legutóbb nyertünk ellenük, idegenben sem vagyunk esélytelenek" - mondta a pénteki gyakorlás után a szakember. A két csapat nyáron Barcelonában az Európa-bajnokság negyeddöntőjében találkozott egymással, akkor egy végletekig kiélezett meccsen 10-9-es magyar siker született.

Bíró Attila győzni viszi a csapatát Olaszországba Forrás: MTI/Illyés Tibor

A péntek délelőtti edzést meglátogatta Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is, aki kiemelte: a franciák után bizonyosan nehezebb feladat vár a játékosokra, ám ő is képesnek tartja a csapatot a győzelemre.

A női válogatott a világliga-selejtező első fordulójában 13-4-re verte Franciaország legjobbjait.
A csoportban még a hollandok szerepelnek, a négyesből az első három jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa Kupából - melynek hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik - az első három - és/vagy a későbbi házigazda - kerül a világliga Szuperdöntőjébe.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A magyarok további programja:
december 3.: Olaszország-Magyarország
január 12.: Hollandia-Magyarország
január 15.: Franciaország-Magyarország
február 12.: Magyarország-Hollandia
március 5.: Magyarország-Olaszország