Társoldalunk:

Megcsinálták a lehetetlent a békéscsabai aranybányászok

2018.12.05. 19:48

Véghez vitte a csodát a Swietelsky-Békéscsaba a női röplabda CEV-kupában. A Himik Juzsnyij elleni hazai visszavágón négy szettet kellett nyerni a sportág sajátos szabályai miatt, de a csabai lányok hatalmas szívvel és küzdéssel bebizonyították, hogy nincs lehetetlen, és a 3:0-ás eredmény után az aranyszettet behúzva továbbjutottak ukrán riválisuk ellen.

Nyolc nappal ezelőtt a Békéscsaba 3-1-es vereséget szenvedett a Juzsnyij vendégeként, azóta viszont mennyi minden történt! Vasárnap az ötszörös magyar címvédő simán legyőzte Budapesten az Extraliga éllovas Vasast, másnap pedig bejelentette a montenegrói válogatott Tanja Bokan igazolását. Utóbbi egyébként a röplabdával foglalkozó szakportálok és a CEV oldalán is kiemelt hírként jelent meg, értelemszerűen sokat várnak tőleg Békéscsabán, főleg a megtépázott nyitásfogadó ütő poszton.

A röplabda sajátosságai miatt a magyar csapatnak nem volt elég egy 3-0-s győzelem, ugyanis a 3-0 és a 3-1-es eredmény ugyanolyan értékkel bír, így a továbbjutáshoz mindenképpen aranyszettre, és négy nyert játszmára volt szüksége a Csabának.

Fantasztikus légkört varázsoltak a nézők a Városi Sportcsarnokba, minden magyar pontot hangorkánnal és vastapssal jutalmaztak. Már akkor tetőfokára hágott a hangulat, amikor Bokan első hivatalos labdaérintéséből ászt nyitott, majd 6-3-as BRSE-vezetésnél a Himik időt kért.

 Remekül működött a csabai sánc, Szofija Medics blokkaival nem tudtak mit kezdeni az ukránok, és a nyitásokra sem lehetett panasz. Folyamatosan 2-3 pont körül mozgott a BRSE előnye, de jobban nem tudott ellépni a Csaba, keményen küzdött a Juzsnyij, de a kritikus szituációkban mindig jött egy-két jó megoldás, eleinte főleg Nikoleta Perovicstól. A szett hajrája felé azonban egy pontra kapaszkodott a vendég csapat (21-20), Kormos Mihálynak időt kellett kérnie, a védekezés ugyanis korántsem működött olajozottan. 23-nál egyenlített a Himik, majd szettlabdához is jutott. Ezt Lucija Mlinar kicentizett bombával hárította, de a következő pontot megint az ukránok szerezték.

Lucija Mlinar halálpontos ütése nagyon kellettForrás: BRSE

Ekkor Bokannak volt helyén a szíve, viszont a következő labdánál rontott. Jöhetett a harmadik ukrán játszmalabda, amit megint az új szerzemény hárított. Elképesztő izgalmak, amiket a negyedik szettlabda fokozott, de ezt is kivédekezte hősiesen a BRSE. Egy hiba után jött az ötödik, de ezt sem tudta kihasználni a Juzsnyij. A tombolást a remekül játszó Pekárik Eszter sérülése után síri csend váltotta, a helyére beálló Bodnár Dorottya nyitását viszont nem tudta visszaadni a Juzsnyij. Majd ő készítette elő Perovics leütését, amivel a Békéscsaba iszonyat izgalmak közepette 30-28-ra megnyerte a heroikus első játszmát.

A második felvonás az elsőhöz hasonlóan rendkívül szorosan indult, egyik együttes sem tudott negy pontnál nagyobb előnyt kidolgozni. A sorminta 6-5-ös BRSE-vezetésnél szakadt meg, amikor zsinórban kétszer volt eredményes a hazai csapat, Andrij Romanovics pedig időt kért. Ez sem hozta meg az ukránok számára a kívánt eredményt, a csabai fór folyamatosan hízott, egészen öt pontig. Bokannak egyszer még lábbal is sikerült mentenie, igaz, támadásban egyelőre nem hozta azt a teljesítményt, amiben reménykedtek vele kapcsolatban. Persze a nyitásai még így is ültek, a többiek is remekeltek, olyannyira, hogy 20-11-re elhúzott a BRSE, majd hosszú idő után Karpec törte meg az ukránok pocsék sorozatát. De visszaút már nem volt számukra, a Békéscsaba begyalogolt a célba, és 25-15-re behúzta a második szettet. A játék és az eredmény is biztató volt ekkor.

Tanja Bokan a kulcspillanatokban villant megForrás: BRSE

Bokan keresztje és remek mentése nyitotta a harmadik játszmát, Bodnár ásza után pedig már 5-1 volt a Békéscsabának, innen egy időkérés után Bojko ütéseivel 6-5-re visszajött a Himik. Bokan viszont kezdett belelendülni, ő pedig csúcsformában egy más szintet képvisel. Az első szetthez hasonlóan most is 2-3 pont körül táncolt a különbség. Ez Bokan nyitásaival hatra nőtt, mellette Perovics is villogott, Tálas Zsuzsa remekül osztogatott, Molcsányi Rita pedig hozta a tőle megszokott klasszis mezőnymunkát. 19-13 után egy érdekes bírói ítélet borzolta a kedélyeket, de ez sem zavarta meg a Békéscsabát. A vége ismét sima lett, 25-16-ra nyerte a BRSE a szettet. A sportág igazságtalansága, hogy a 3-0 önmagában még nem volt elég a továbbjutáshoz, jöhetett a 15 pontig tartó, mindent eldöntő aranyszett.

Ukrán ponttal indult a játszma, de csak mert a főbíró úgy látta, szerencsére Bodnár azonnal egyenlített. Majd Mlinar juttatta előnyhöz a hazaiakat, de Bokan sajnos hálót nyitott rögtön ezután. Tapintani lehetett a felszültséget, főleg, amikor 4-3-ra ismét a Himik vezetett egy jó blokkal. Perovics gyorsan egalizált, majd Mlinar háromszor is beköszönt, 7-4 a magyar bajnoknak. Aztán egy ukrán hibával 8-4, térfélcsere következett. Ebből 9-6, majd két Bokan-bombával 11-6 lett, érett a csoda! A közönség hullámzott, 14-6-nál 8 meccslabdához, egyben továbbjutást érő labdához jutott a BRSE. Az első hármat hárította a Juzsnyij, Kormos Mihály gyorsan időt kért, mielőtt nagyobb baj lenne. Ekkor aztán jött - ki más, mint - Tanja Bokan, az ő ütése volt az utolsó momentum a meccsen. A Békéscsaba hatalmas szívről és küzdőszellemről tanúbizonyságot téve 4-0-ra győzött, megnyerve az aranyszettet is, és csodával határos módon továbbjutott a CEV-kupában.

Ünnepelhetnek a békéscsabai lányokForrás: BRSE

Végeredmény, női röplabda CEV-kupa, visszavágó:
Swietelsky-Békéscsaba - Himik Juzsnyij (ukrán) 3-0 (28, 15, 16), aranyszett: 15:9
Továbbjutott a Swietelsky-Békéscsaba, aranyszettel.

A csapat szakmai igazgatója, Kormos Mihály értelemszerűen nagyon boldogan nyilatkozott az Origónak:

"Az ottani vereség után éreztük, hogy közel vagyunk hozzájuk, kevésen múlt, hogy kettő, vagy három szettet nyerjünk. Nagyon fogadkoztak a lányok és úgy is dolgoztak, első lépésként megmutattuk a Vasas ellen, amikor határozottan, jól röplabdáztunk, ezt tudtuk továbbvinni. Ma pedig szépen dolgoztunk az ellenfél gyengepontjaira, a saját erősségeinket pedig ki tudtuk domborítani, valamint a nézők is fantasztikusak voltak, rengeteget segítettek. Abban biztosak voltunk, hogy lesz aranyszett, ami pedig egy más kávéház. Viszont előtte már annyira megtörtük őket, hogy nem tudtak váltani fejben, ezért is volt fontos, hogy az első szett szoros végjátékát meg tudtuk nyerni, aminek óriási hatása volt az egész meccsre. Hatalmasakat mentettük és védekeztünk akkor, volt szívünk, onnantól pedig hengereltünk."

Tanja Bokan óriási győzelemmel debütált a Békéscsaba együttesében:

"Elképesztő mérkőzés volt! Az elején nagy volt a nyomás az első meccs eredménye miatt, nem adhattuk oda az első szettet, mert azzal megnehezítettük volna a dolgunkat. A szoros végjáték volt a kulcs, hogy azt meg tudtuk nyerni. Nagyon örülök, hogy egy ilyen meccsen mutatkozhattam be, a saját játékommal viszont nem voltam elégedett, egyelőre nem vagyok formában, de majd belelendülök. Annak örülök, hogy a mezőnymunkával tudtam segíteni a lányokat, valamint hogy a harmadik és aa negyedik játszmában volt még erőm néhány jó ütésre a kritikus pillanatokban. De leszek még jobb is! A közönséget pedig egyszerűen imádtam!"