Társoldalunk:

Sérülések nehezítik a magyar jégkorong-válogatott felkészülését

2018.12.10. 17:27

Három változás történt a Norvégiába utazó magyar jégkorong-válogatott keretében.

A hazai szövetség (MJSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint Kóger Dániel, Magosi Bálint és Nagy Gergő sérülés miatt nem áll rendelkezésre, így helyettük a korábbi román válogatott, a magyar csapatban újonc Becze Tihamér (Csíkszereda), illetve Benk András (UTE) és Németh Attila (DEAC) került a névsorba.

Magosi Bálint sérülés miatt került ki a keretbőlForrás: MTI/Kovács Tamás

A keret kedden délután kezdi meg a közös munkát Újpesten, majd szerdán utazik Norvégiába, és este már a helyszínen gyakorol. Csütörtökön az A csoportos francia, pénteken a szintén az elitben érdekelt norvég, majd szombaton a divízió I/A-ba idén kiesett, így jövő tavasszal a vb-ellenfél fehérorosz együttessel találkoznak a magyarok.

A magyar válogatott az asztanai divízió I/A vb-re készül, melyen április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfél. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A magyar válogatott programja:
csütörtök: Magyarország-Franciaország 16.00
péntek: Magyarország-Norvégia 20.00
szombat: Magyarország-Fehéroroszország 12.00

A magyar keret:
kapusok:
Hetényi Zoltán (DEAC), Vay Ádám (DVTK Jegesmedvék)
hátvédek:
Dudás Jesse (MAC Újbuda), Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (MAC Újbuda), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Vokla Roland (MAC Újbuda)
csatárok:
Becze Tihamér (Sport Club Csíkszereda), Benk András (UTE), Bodó Christopher (MAC Újbuda), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Timra), Hári János (Fehérvár AV19), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Németh Attila (DEAC), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Szabó Krisztián (Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC Újbuda), Vas János (DVTK Jegesmedvék)