Amikor nem lehetek a kisfiammal, átkapcsolom az agyam

A Sopron Basket 34 éves csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia lett az év játékosa a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének döntése után. A kiváló kosaras 2018-ban magyar bajnok lett, és az Euroligában ezüstérmet nyert. A 2017-18-as idény után a 2018-19-esben is extra produkciót nyújt, mert a legrangosabb európai kupasorozatban nagyszerűen szereplő Sopron vezéregyénisége. Interjú.

Nagyon várja már a BEAC elleni vasárnapi bajnokit?
Jaj, hát csak pár órája lett vége Hatay-ban az Euroliga-mérkőzésünknek, amelyet megnyertünk, szóval most nem ez foglalkoztat. Amúgy minden bajnoki fontos nekünk, tudjuk azt, hogy minden meccsnek megvan a miértje. Egyetlen eddigi bajnokin sem éreztem ebben a szezonban, hogy félvállról vettük volna. Így ezt sem fogjuk.

Csak azért vettem elő a BEAC-ot, hogy kiderítsem: mennyire kárhoztatható egy játékos vagy egy csapat azért, mert csak hat ponttal nyer idegenben a Vasas ellen, vagy ha nem veri meg harminccal a BEAC-ot, miközben hetente világsztárok ellen játszik az Euroligában?
Edzőnk, Roberto Iniguez is mindig azt mondja, amit én: soha nem azzal van a gond, hogy hány ponttal nyerünk, hanem a játék képe nem olyan, amit szeretnénk.

Fegyverneky Zsófia egy 2013-as Euroliga-meccsen az orosz Orenburg ellen Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Mi minden egyes meccsen és minden egyes napon fejődni szeretnénk az előzőekhez képest. Ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy miközben győzünk Salamancában, vagy Hatay-ban, aközben teljesen más felfogásban küzdjünk a Vasas vagy a BEAC ellen.

Nem lehet az agyunkban egy gombot benyomni, hogy most Euroliga jön, és akkor csináljuk komolyan, de egy másik gombot sem, hogy most egy gyengébb ellenfél jön a bajnokságban, és akkor nem csinálom.

De azt sem lehet elvárni, hogy a Sopron játékosai gépeknek tűnjenek.
Nem hát. A szakmai stáb ezt jól megoldja a csapat rotálásával. Nyilván a BEAC ellen azok, akik Hatay-ban nagyon sokat játszottak, nem fognak 30-35 percet a pályán küzdeni. Ekkor jönnek azok a kosarasok, akik az Euroligában kevesebbet játszottak, de vannak olyan jók, hogy a BEAC ellen is akár 30-40 ponttal nyerjen a csapat.

Másfél évvel ezelőtt gondolta volna azt, hogy a következő 18 hónapja úgy alakul, ahogy alakult?
Nyilván nem, mert akkor nem gondolkodik ilyenen az ember. Amikor Roberto Iniguez lett az edzőnk, sejtettem, hogy másféle munka kezdődik, mert ismertem őt, láttam, hogyan dolgozott korábbi munkahelyein.

Roberto Iniguez, a Sopron baszk vezetőedzője, akitől rengeteget lehet tanulni Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Rengeteget lehet tőle tanulni, szinte minden nap újat mutat. Ez nagyon fontos a számomra.

Ami most önnel történik, az micsoda? Másodvirágzás? Sokad virágzás? Vagy semmilyen virágzás?
Remélem, hogy egyik sem, hanem az állandóság, az, hogy minden meccsen 100 százalékot tudjak nyújtani. Tavaly is, és idén is próbálok stabilitást adni a Sopronnak.

Jó, akkor úgy kérdezem, hogy az egy visszaigazolás, hogy ön lett 2018-ban az év női kosárlabdázója?
Nyilván ez nagyon jó érzés. 2018-ban nem lehetett az kérdés, hogy ezt a díjat egy soproni játékosnak kellett kapnia, hiszen

az Euroliga-döntő olyan dolog, amellyel nem tud idehaza versenyezni senki. Fontos ugyanakkor, hogy egy csapatsportban egy játékos csak akkor lehet sikeres, ha sikeres együttesben játszik.

Nagyon örülök ennek a díjnak, mert 2018 tényleg a legjobb éve volt a pályafutásomnak.

Beszéljünk akkor egy másik, leendő díjról. Most az a kérdés, hogy a Sopron Basket befér-e az Év sportolója választáson a legjobb három közé a labdasportok kategóriájában.
Nekem csalódás lenne, ha nem lennénk ott az első háromban, de a döntés nem a mi kezünkben van. Ha nem jutunk be, akkor sem lesz más az Euroliga-ezüstérem értéke a számomra.

Aleksandra Crvendakic (b) és Fegyverneky Zsófia a Sopron Basket Euroliga-ezüstérmes játékosai Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Nyilván erről nem tudok elfogulatlanul beszélni, nálam a Sopron ott van a dobogósok között. Mondanom sem kell, óriási dolog lenne eljutni a Nemzeti Színházba, a gálára.

Aki látta a Kurszk elleni Euroliga-meccsüket, értetlenkedett egy sort, hogy miért nem telt meg a Novomatic Aréna, holott a világ egyik legerősebb csapatát fogadták. Mi kellene ahhoz, hogy a soproni közönség megtöltse a városi csarnokot? Tavasszal a Fenerbahce elleni negyeddöntő harmadik meccsén minden széken ültek. Ez azért volt, mert az már akkor sikk, akkor már ki kell menni, ha a Final Fourért játszik a Sopron, míg egy szimpla Euroliga-csoportmeccsre nem?
Ne vegyük el azt, hogy az elmúlt években sokkal többen járnak nálunk meccsre, mint annak előtte. Ugyanakkor az említett Fener elleni harmadik összecsapás olyan volt, amiből kevés van egy évben.

Az az utolsó nagy dobás volt a négyes döntőt megelőzően, arra tényleg olyanok is eljöttek, akik amúgy nem járnak ki évközben.

Én nem látom annyira borúsnak a helyzetet, inkább azt szeretném, hogy aki kijön, az tényleg szurkoljon nekünk. Remélem, idén is lesz olyan ki-ki meccs, amelyre minden jegyet eladnak.

A Kurszk elleni mérkőzésen mennyire zavarta a csapatot, hogy a világ egyik legerősebb együttese ellen játszanak, amelyben a világ legjobb játékosa, az amerikai Breanna Stewart is küzdött?
Nem zavart bennünket, Stewart meg tényleg a legjobb, most választották meg Amerikában az év játékosának.

Én örültem annak, hogy játszhattam ellene.

A Kurszk sztárcsapat, mi megszorongattuk őket. Szerintem nem estünk abba a hibába, hogy túlzottan tiszteltük őket, de az sem igaz, hogy eleve tartottunk tőlük. Ami itt hiányzott az az extra, amely egy ilyen csapat legyőzéséhez kell. Ezt főleg a támadásra értem.

Ön mondta, hogy nem vagyunk gépek, és ez tényleg így van.

Egyszerűen vannak olyan napok, amikor a tiszta dobóhelyzet sem megy be, meg olyan is van, amikor emberrel a nyakamon is bemegy. Emlékezzünk csak a Yakin Dogu ellen az utolsó másodpercben bedobott hárompontosra az Euroliga-elődöntőjében.

Családanyaként ilyenkor mennyire jár ólomlábakon az idő? Egy-egy idegenbeli Euroliga-meccs után egy nap is elmegy, mire hazaér a kisfiához.
Ezt úgy tudom kiküszöbölni, hogy az induláskor átkapcsolom az agyam, tudom azt, hogy három nap múlva otthon vagyok. Ilyenkor nem is gondolok arra, hogy mennyire jó lenne már hazaérni.

A kisfia meg szokta kérdezni, hogy anya, most éppen hová mész?
Igen, ezek a kérdések nem maradnak el. Ilyenkor elmesélem, hogy mekkora repülővel utazom majd, meg azt is, hogy hová megyek.

Márk nagyon ügyes, egy csomót beszélünk erről, hogy milyen országban játszunk, egy csomót már ő is be tud azonosítani. Tudja, hogy Oroszországban általában hideg van, meg ehhez hasonlókat.

Giorgia Sottana, a török Fenerbahce (b) és Fegyverneky Zsófia, a Sopron játékosa a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén, a Sopron Basket - Fenerbahce mérkőzésen Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A háttér nekem olyan erős, hogy megadja az alapot a jó teljesítményhez. A férjem, a nagyszülők és a dadus nélkül, aki Márk 3 hónapos kora óta ismeri a kisfiamat, egészen biztosan nem menne ez. Tudom azt, hogy amikor nem vagyok otthon, akkor sincs semmi probléma, mert Márknak ugyanaz a napirendje, mint amikor én is ott vagyok.

Semmiben nem szenved hiányt, sőt, ilyenkor még olyan dolgok is leesnek a fáról, amik az én jelenlétemben nem biztos.

Hol látja magát 5-10 év múlva?
Mindenképpen Sopronban. Bízom abban is, hogy a kosárlabda környékén, mert nem szeretnék elszakadni a sportágtól. Ez a biztos, másról meg most nem akarok még gondolkodni.

A magyar női válogatott az Európa-bajnokságon a törökök, az olaszok és a szlovénok ellen játszik a csoportban. Akar erről beszélni?
Persze, miért ne?

Jó, akkor mondom, hogy a három csoportmeccset Nisben rendezik június 27-én, 28-án és 30-án. Fegyverneky Zsófia hol lesz ekkor? Nisben vagy Sopronban?
Sopronban.

Én visszavonultam a nemzeti csapattól, elköszöntem,

megköszöntem az ott eltöltött éveket. Az előbb beszéltünk a kisfiamról.

Fegyverneky Zsófia (a labdával) a 2017-es női kosárlabda Európa-bajnokságon a Csehország elleni meccsen Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Omar Marques

Neki tényleg nagyon nehéz, amikor nem lehetek vele. Bármennyire is kicsi még, azt már jól tudja, hogy a szezon végén az övé vagyok, akkor tudunk hármasban lenni, programokat csinálni, állatkertbe menni, nyaralunk.

Ezt az együtt töltött időt nem lehet örökké elvenni tőlük, tehát valamit el kellett engednem. Ez volt a válogatottság.

Nekem a nyár arra is kell, hogy regenerálódjak, 34 éves vagyok, szükségem van erre. Ha elmennék a válogatottba, az csalódást okozna a kisfiamnak, és azt is tudom, hogy ez már valaminek a rovására menne. Ezt pedig nem szeretném megélni. A család a legfontosabb. A kosárlabda csak utána következik.