Társoldalunk:

Óriásit harcolt, és továbbjutott a kéziválogatott a világbajnokságon

2019.01.16. 19:33

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom ellen a dán-német olimpiai kvalifikációs kézilabda-világbajnokság csoportkörének, negyedik, utolsó előtti fordulójában. Ezzel biztossá vált, hogy Csoknyai Istán csapata legrosszabb esetben is a második helyen jut tovább a középdöntőbe.

Kiküldött munkatársunk jelenti Koppenhágából.

Vegyes előjelekkel készülődött a magyar csapat az első forduló pontvesztése miatt még az előzetesen vártnál is fontosabb mérkőzésre. Egyrészt Balogh Zsolt bokasérülés miatt – remélhetőleg csak átmenetileg – kivált a csapatból, másrészt viszont a szakvezetők elmondása szerint a keddi pihenőnapon mindenki tudott egy kicsit regenerálódni, és senkinek nincs komolyabb sérülése. Ezekre való tekintettel Csoknyai István és Vladan Matics úgy döntött, nem cserélnek be senkit a szegedi átlövő helyére, hanem 15 fős kerettel ugrunk neki az afrikai csapatnak, és mindenki erősen bízik a vébén remeklő Balogh visszatérésében. 

Várható volt, hogy Csoknyai István (j.) az eddigieknél több terhet tesz majd Nagy László válláraForrás: MTI/Illyés Tibor

A másik oldalon a Telekom Veszprémet is irányító David Davis csapata egy győzelem és két vereség birtokában készült a mieink elleni találkozóra, a spanyol szakember pedig az Origónak elmondta, hogy a legtöbb gondot egyértelműen a magyar csapat támadásainak megfékezésére, de legalábbis lelassítására kell fordítaniuk.

A magyar csapat említett támadásainak eddig Balogh volt az egyik motorja, ezúttal azonban az Ancsin Gábor, Nagy László kettősnek kellett megoldania a jobbátlövő feladatait. Szerencsére ez egyikük számára sem jelentett újdonságot, mindketten voltak már hasonló helyzetben.

A találkozó előtt a csarnokba érkező, és eddig rendre egy tömbben szurkoló magyarok között az okozott kisebb felhorgadást, hogy a rendezők mindenkit a jegyükön lévő helyre "zavartak". Ez főleg a napi jeggyel rendelkező svédek miatt történt, akik nemcsak a sajátjaikra, hanem az előttük két és fél órával pályára lépő magyarokra is kíváncsiak voltak. Ez aztán a sportszeretet, mondhatni, a hosszú utat megtett magyar drukkerek így az egyik kapu mögött alkottak piros-fehér-zöld tömböt.

Egy tömbbe tömörült sportbarátokForrás: Origo

Az első félidő

Bánhidi Bence meg nem adott góljával kezdődött, majd Mikler első védésével folytatódott a találkozó. A következő támadásban eladtuk ugyanazt a Bodó-Bánhidi figurát, és ezúttal már nem találtak kivetnivalót a játékvezetők a szegedi beálló mutatványában. Az egyenlítést követően Bánhidit két percre elveszítettük, Nagy László góljával mégis visszavettük a vezetést, majd Bodó bombájával kettőre nőtt az előny. 

A védekezésben visszaköszönt az a mozgás, amit a szakvezetők a keddi edzésen gyakoroltattak, és az edzők láthatóan igyekeztek minél többet forgatni a csapatot, a hatodik percre a védelem középen megfordult már Bánhidi, Sipos Adrián és Ilyés Ferenc is. 5-2 után egy gólra feljöttek az egyiptomiak, de rögtön magasabb fokozatba kapcsoltunk, és a 11. perc közepére három villámgyors góllal máris néggyel vezettünk (8-4), amiben szerepet játszott Mikler Roland két remek védése is. David Davis időt is kért mielőtt nagyobb lehetett volna a baj.

Koppenhága, 2019. január 16. Bánhidi Bence (b) és az egyiptomi Ahmed el-Ahmar a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének 4. fordulójában játszott Magyarország-Egyiptom mérkőzésen Koppenhágában 2019. január 16-án. MTI/Illyés TiborForrás: MTI/Illyés Tibor

Az időközben beálló El-Tayar kapust három védéshez segítettük hozzá rövid időn belül, mi pedig leragadtunk 9 gólnál, mígnem jött Jamali Iman, és két találatával kilendítette a kicsit kátyúba ragadt szekerünket. Közben viszont az afrikaiak rendre megtalálták a lyukakat a védelmünkön, és 11-10-nél Csoknyai István időt is kért. Hiába alakítottuk ki a jobbnál jobb helyzeteket, sorra maradtak ki a ziccerek.

Nem kevés gondot okozott az egyiptomi támadások megállításaForrás: MTI/Illyés Tibor

Támadásban érkezett Ancsin Gábor és Császár Gábor, azonban aggodalomra adott okot, hogy Iman Jamali egy szabálytalanság után lent maradt, és rögtön jelezte is, hogy cserét kér, majd ketten támogatták le a pályáról – Egyiptom pedig előbb kiegyenlített, majd a vezetést is átvette. A vébén eddig lövést sem hibázó, kilenc gólnál járó Bóka sorra hagyta ki a ziccereket, az egyiptomiak pedig minden támadást góllal fejeztek be. El-Tayar hét lövésből öt védésnél tartott...

Végül Lékai törte meg az embertelenül hosszú, tízperces magyar gólcsendet, amivel az utolsó perc kezdetén feljöttünk két gólra, majd Nagy László is betalált, sőt, egy labdaszerzés után a veszprémi klasszis szerzett gólt leindulásból(!), így szinte lehetetlen, de döntetlennel mehettünk szünetre (14-14).

Nagy László két gólja jobban kellett bármilyen falat kenyérnélForrás: MTI/Illyés Tibor

A szünetben volt mit átbeszélni, de bíztunk benne, hogy a másfél perces, viharos hajrá visszahozza a fiúkba a harci tüzet, és talán az El-Tayarnak öltözött Niklas Landinra is sikerül valamit kitalálni.

A második félidő 

Még alig telt el a szünet fele, amikor már mindkét csapat a pályán volt, kivéve Jamali Imant, akit időközben már be is vittek a kórházba egy alaposabb vizsgálatra, de valószínű, hogy a veszprémi átlövő keresztszalagja sérült meg. 

Az újabb egyiptomi gólra egyiptomi kiállítás jött, majd Császár hagyta ki a megítélt hetest, szerencsére a kipattanót megszerezte és bevágta. A következő egyiptomi támadásnál viszont Ilyést is kiküldték. Kétgólos egyiptomi vezetésnél El-Tayar Juhászon is kifogott a szélről, majd középről is, miközben sorra kaptuk a gólokat, és a 38. percben már négygólos hátrányban voltunk (15-19). 

Nem sok okunk volt ekkoriban az örömreForrás: MTI/Illyés Tibor

Aztán végre Császár volt eredményes büntetőből, majd Sipos Adrián lőtt gólt leindításból. Hosszú idő után először tudott védeni a magyar kapus, a Miklert váltó Székely Márton. Nagy László lőtte a 18. gólunkat, de az ellentámadásnál kiküldték két percre, amit rögtön ki is használt az ellenfél.

Bánhidi, majd Bodó is betalált, de a kettő között megint gólt kaptunk, aztán viszont egy labdaszerzés után Lékai egyetlen gólra faragta a hátrányunkat, majd egy újabb leindítás után Sipos kiegyenlített (22-22). Sőt, 10 perccel a vége előtt Ligetvári Patrik egy labdaszerzés után a lehető legjobbkor szerezte meg első gólját, az 50. minutumban hosszú idő után újra nálunk volt az előny (24-23).

Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, Sipos Adrián kapott kétperces kiállítást, Egyiptom pedig egy hétméterest, és bár Székely beleért, átcsorgott a labda a gólvonalon. Bodó a túloldalon bődületes átlövésből volt eredményes, de erre is azonnal volt válasza az afrikaiaknak, akik a szerencsével sem álltak hadilábon, mert egy láb közötti góllal visszavették a vezetést. Jött azonban az újabb Bodó-bomba és egyenlítés, így bő hat perccel a vége előtt továbbra sem lehetett tudni, milyen kimenetellel zárul a találkozó.

A hajrát Ejsza gólja nyitotta, amelyet Bóka Bendegúz egyenlítő, és Hornyák vezető találata követett. Lékai belülvédekezése azonban újabb hetest ért az egyiptomiaknak, amit nem hibáztak el. Sajnos egy lerohanásból kapott gól után ismét hátrányba kerültünk, ám Nagy Lászlón túlságosan agresszíven védekezett az embere, amiért kiállították, így az utolsó két percet emberelőnyben játszhatta a magyar csapat. Maga a sértett büntetett a támadás végén, de Zein bődületes lövése utat talált a kapuba. Egyiptom ekkor elcserélte magát, így kettős emberhátrányba került, amit Lékai használt ki. A hátralévő időben nem történt említésre méltó esemény, 30-30 a vége, amellyel biztossá vált Csoknyai István válogatottjának 2. helye a csoportban. 

Csoknyai István így értékelt az M4 Sportnak a lefújást követően: "Most aztán van bajunk rendesen... Sajnos belealudtunk a mérkőzésbe, pedig a kezdés megint jól sikerült, de Jamali sérülése nagyon rosszkor jött. Balogh Zsolt is rendkívül hiányzott a szélről, de a rengeteg kihagyott ziccer nagyon bosszant, mert megvoltak a helyzeteink. A védekezésünk az első 20 percben nagyon rendben volt, utána kijött a fáradság. Viszont ami rendkívül dicséretes, hogy egy másodpercig sem adtuk fel, végig küzdöttünk, akkor is amikor már nekünk kellett futni az eredmény után. Egyelőre még én sem tudom, hogy félig tele vagy félig üres-e a pohár."

Férfi kézilabda-világbajnokság, csoportkör, D csoport, 4. forduló:
Magyarország–Egyiptom 30-30 (14-14)
Koppenhága, Royal Arena, v.: Fonseca, Santos (portugálok)
a magyar csapat gólszerzői: Lékai 6, Bodó 5, Nagy L. 5, Bánhidi 3, Sipos 3, Császár 2, Hornyák 2, Jamali 2, Bóka 1, Ligetvári 1.

A csoport másik mérkőzésén Argentína válogatottja hét góllal legyőzte Angola csapatát. Az első félidő hajrájában a dél-amerikaiak egy 5-0-s sorozattal elhúztak, majd a második felvonás elején az afrikaiak egy 4-0-s szériával felzárkóztak. Erre ismét hatékony védekezéssel és eredményes támadójátékkal reagáltak az argentinok, akik első sikerüket aratták a magyar érdekeltségű D csoportban, ezzel életben tartották továbbjutási esélyeiket.

Férfi kézilabda-világbajnokság, csoportkör, D csoport, 4. forduló:
Argentína-Angola 33-26 (17-12)

A csoport szerda esti mérkőzésén Svédország egy góllal legyőzte Katart.

A katariak meglepetésre végig tartották a lépést ellenfelükkel az első félidőben, sőt a szünetben egy góllal vezettek. A második felvonás elején már három találat volt a közel-keletiek előnye, de egy 4-0-s sorozattal az Európa-bajnoki ezüstérmes svédek fordítottak, és a hajrát jobban bírták ellenfelüknél.

A Telekom Veszprém beállója, Andreas Nilsson mindhárom lövését gólra váltotta.

Férfi kézilabda-világbajnokság, csoportkör, D csoport, 4. forduló:
Svédország-Katar 23-22 (10-11)

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Svédország 8 pont, 2. (és már továbbjutott) Magyarország 6, 3. Egyiptom 3 (99-105), 4. Argentína 3 (94-104), 5. Katar 2 (99-102), 6. Angola 2 (93-127)