Märcz Tamás a védelemre koncentrál az oroszok elleni Európa-kupa-meccsen

Férfi vízilabda-válogatott
A Märcz Tamás vezette férfi vízilabda-válogatott csoportelsőként jutott tovább a világligában
Vágólapra másolva!
Az elmúlt néhány napban több változás is történt a magyar férfi vízilabda-válogatott keretében, így Märcz Tamás szövetségi kapitány a rendelkezésére álló rövid időben főleg a védekezés összerakására koncentrál az oroszok elleni keddi világliga-selejtező előtt.

"Volt néhány nem várt esemény az elmúlt hetekben, napokban, de a kiválók helyére ezúttal olyan játékosok kerültek be, akik voltak már válogatottak. Bízom benne, hogy a három-négy csapatból érkezők között megvannak azok a kapcsolatok, amik segíthetik az eredményességünket" - nyilatkozta a szakember a hétfői, Győrben rendezett sajtónyilvános edzést követően.

Märcz Tamás kijelölte a keretét az oroszok ellen Forrás: Madar Dávid/MVLSZ

Hozzátette, biztos benne, hogy az oroszok jobban akarnak majd játszani, mint a két csapat novemberi összecsapásán, amikor is a magyarok idegenben 15-8-as győzelmet arattak:

- mondta a szakvezető.
A magyar csapat már továbbjutott csoportjából - s ott lesz az Európa-kupa nyolcas döntőjében, ahonnan az első három mehet majd a világligára -, s ha kedden Győrben is legyőzi az oroszokat, akkor csoportelsőségét is bebiztosítja.

Az oroszok elleni keret:
Kapusok: Csoma Kristóf (Miskolc), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC)

Az állás:
A csoport:
1. Magyarország (már továbbjutott) 11 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 4, 4. Málta 0

A további program
5. játéknap, február 19.:
Málta-Németország, Gzira 17.00
Magyarország-Oroszország, Győr 17.00
6. játéknap, március 12.:
Németország-Oroszország
Málta-Magyarország
Az Európa-kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Horvátországban.