Vágólapra másolva!
Szakmailag tökéletes, hatalmas közönségsikert hozó három nap volt 2018 áprilisában a Sopronban megrendezett női kosárlabda Final Four. Az orosz Jekatyerinburg nyert, a Sopron lett a második. A meccsek zsúfolt ház előtt zajlottak, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség korifeusai elégedetten áztatták testüket Bükfürdőn. A Sopron Basket idén is bejutott a négyesdöntőbe, a kérdés már csak az, hol lesz az idei Final Four? Mi azt szeretnénk, hogy Sopronban. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.

2018 tavaszán nem volt olyan (FIBA) ember, aki ne nyalta volna meg mind a tíz ujját a soproni vendéglátást követően.

A város 60 km-re fekszik a bécsi reptértől, könnyen megközelíthető, vannak jó szállodái is, ha meg nincs elég, ott van Bükfürdő vagy Bécs.

A magyaros vendéglátás kiemelkedő színvonala mellett a sportszakmai dolgokkal sem volt semmi gond: a Sopron Basket szakemberei tökéleteset alkottak. Egyetlen szó kritika sem érte a rendezést, amelyhez Sopron városa, a magyar állam és a magyar szövetség munkatársai is nagy segítséget nyújtottak.

Aleksandra Crvendakics (b) és Fegyverneky Zsófia, a második helyezett Sopron Basket kosárlabdacsapatának tagjai az eredményhirdetés után a soproni Novomatic Arénában 2018. április 22-én. A soproni csapat a női kosárlabda Euroliga döntőjében 72-53-ra kikapott az orosz Jekatyerinburgtól. A 2009-ben negyedik Sopron első magyar csapatként szerzett ezüstérmet az Euroligában Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A 2019-es rendezés alapfeltétele a pénz.

Mondjuk ki nyíltan: egy ilyen esemény megrendezése nagyjából 1 millió euró, azaz 300 millió forint felett van.

Jóval kevesebb, ha a FIBA elengedné a licenszdíjat, amely a maga nemében nonszensz. Az van, hogy a FIBA (jogos) törekvése szerint semmiképpen se legyen semleges pályán a négyesdöntő, de aki elvállalja a rendezést fizessen, mint a katonatiszt. A FIBA tavaly elengedte ezt az összeget, miután szinte könyörgött a Sopronnak, hogy rendezze meg az eseményt.

Az elmúlt 8 év Final Four helyszínei

2011 Jekatyerinburg
2012 Isztambul
2013 Jekatyerinburg
2014 Jekatyerinburg
2015 Prága (Kárlkova aréna)
2016 Isztambul
2017 Jekatyerinburg
2018 Sopron

Pontosan ez a licenszdíj (kb. 100 milió forint) tart vissza nagyon sok bejutót a rendezéstől. Idén egy csapat, a francia Bourges volt az, amelyik a negyeddöntők előtt bejelentette, hogy rendeznének. Nem kis részben taktikai lépés volt ez a részükről. Hiszen ezzel a közleménnyel bőven ráértek volna kirukkolni akkor, amikor már kiütötték a Sopront. De nem. Ők előremenekültek.

Tudták, hogy a nagylelkű felajánlás szöget üt majd a FIBA vezetőinek a fejében, és a bírók is olvasnak újságot.

A mesterterv nem jött be. A Sopron 2-0-s összesítettbeli győzelme lezárta ezt a kérdést, miközben újabbat generált: hol lesz a 2019-es négyesdöntő.

Sopron méltó házigazdája lehetne a női kosárlabda Euroliga Final Fournak Forrás: robertharding/Michael Runkel/Michael Runkel

Itt van pár szempont, amely nem teszi könnyebbé a döntést.

1. Ne legyen egymást követő két évben ugyanott a Final Four.
Erre a válasz, hogy 2013-ban és 2014-ben is Jekatyerinburgban rendezték az eseményt.

2. Prága úgyis megrendezi, mert már régen volt a cseh fővárosban (2015) ez az esemény.
Hivatalosan egyetlen mondat sem hangzott el az USK Praha vezetésétől, hogy szándékukban állna mindez.

Az is tény, hogy április 14-én, vasárnap a prágai O2 Arénában Hans Zimmer-koncert lesz.

De a 2015-ös Final Fourt egy kis prágai létesítményben, a Králova Arénában rendezték, ahol április 12-14 között senki sem koncertezik.

3. Kurszk még nem rendezett Final Fourt.
Az állítás igaz, ráadásul az orosz csapat bombaerős. Ugyanakkor a várostól 142 km-re fekvő Belgorod repülőtere az, ahová a delegációk megérkeznének, onnan egy jelentős buszút várna mindenkire. (Ez a buszút a Bécs-Sopron szakaszon is megvan, de a szemtanú bizonyosságával állíthatom, hogy más Bécsből Sopronba buszozni, mint Belgorodból Kurszkba.) Bécs repülőtere sok európai városból átszállás nélkül megközelíthető - mondjuk pont Kurszkból és Jekatyerinburgból nem, de ez legyen az oroszok baja. A kurszki szállodák közül egy olyan van, amely méltó lenne egy ilyen eseményhez.

Viszont az is igaz, hogy a kurszki csarnok csodás,

alkalmas egy ilyen esemény megrendezésére.

4. Jekatyerinburgban minden adott a sikeres rendezéshez.
Tökéletesen igaz. A csarnok rendben, a mellette lévő Hyatt luxushotel szintén. Ami gond, hogy a legutóbbi nyolc Final Fourból négy az Ural-menti városban volt - elég nagy a fölény. A négy rendezés mindegyike amolyan "jobb híján" esemény volt, mert

2011-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2017-ben sem volt más, aki vállalta volna.

Az utazás elég sokat kivesz a csapatokból, a háromórás időeltérés sem éppen a legkedvezőbb a közép-európai együttesek számára. Valamiért a FIBA sem szeret mindig oda menni (ellentétben Sopronnal vagy Prágával), pedig ott aztán tényleg nem számít a pénz. A sportág női változatának európai csúcstornáján amúgy is nyomasztó az oroszok fölénye, nem kellene ezt még állandó (vagy gyakori) oroszországi rendezésekkel tetézni.

5. Akkor marad Sopron?
Igen, mi ezt mondjuk, de minden szentnek a maga felé hajlik a keze.

A legjobb döntés lenne minden szempontból.

7-10 nap múlva mindenképpen okosabbak leszünk.