Vágólapra másolva!
Még csak az első métereket futották a fiúk a tavaly nyári alapozáson, amikor már nagy összegben lehetett fogadni rá, hogy idén márciusban ez a két csapat játssza a bajnoki döntőt, hacsak valami tömegszerencsétlenség közbe nem jön. Az utóbbi években több tucatszor feszültek egymásnak, nagyjából változatlan összetételben. Ezeket a tényeket figyelembe véve megkérdőjelezhető, tényleg van-e jelentősége, melyikük játszik majd először hazai pályán a fináléban. (Nem mellesleg Székesfehérvár és Dunaújváros kb. 45 kilométerre található egymástól...) A pénteki randevúnak mindenesetre ez volt a tétje: a bajnoki alapszakaszt követően a Volánnak egy pont megszerzése is azt jelentette, hogy pályaelőnnyel kezdheti a finálét, függetlenül az egy hét múlva esedékes visszavágótól.

Alba Volán-Fevita - Dunaferr SE 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)
Székesfehérvár, 1200 néző
vezette: Incze (Halassy, Stadler)
gól: Ocskay 2, ill. Kaszala

Előnyösebb pozíciójuk tudatában mintha túlságosan is kényelmesen kezdtek volna az ezúttal Mega és Holsan személyében két meghatározó légióst is nélkülöző hazaiak. A Dunaferr tetszetős és bátor játékkal többször is megtornáztatta az első harmadban Budai kapust, és nem hatott a meglepetés erejével, amikor a 10. percben egy szép Erdősi-Kaszala összjáték után utóbbi a vezetést is megszerezte.

A fehérváriaknak még mostanság is kemény alapozó edzéseket vezénylő Jan Jasko nem lehetett elégedett fiaval, akik alig lőttek Ferjo ketrecére, a vendégkapusnak nem is volt szüksége bravúrra. A magyar szövetségi kapitányi tisztet is betöltő Jasko alighanem gyorsabb játékra ösztönözte övéit az első szünetben, de az is lehet, maguktól ébredtek rá Palkovicsék, hogy egy pontot is nehéz lesz összehozni kényelmes játszadozással a láthatóan motivált újvárosiak ellen.

Ennek megfelelően a második harmadban tartósan berendezkedett a vendégtérfélen a Volán. Palkovics ziccerére másodperceken belül még válaszolt Ladányi (mindkét esetben remekeltek a kapusok), utána viszont egyirányúvá vált a forgalom a pályán. A kétszer egymás után emberelőnyben játszó fehérváriak jól kombináltak, tüzeltek mindenhonnan, de Ferjo szenzációs formában állta a rohamokat. És együttműködési szerződést kötött a kapuvassal, amely előbb Csibi emelésénél, majd Ocskay löketénél is kisegítette. Nyomasztó fölényét végül a harmad utolsó percének kezdetén váltotta gólra a bajnoki cím védője: Ocskay korongja előbb még elcsorgott Ferjo és a gólvonal között keresztben, a következő attaknál viszont kilőtte a bal alsó sarkot a kitartóan próbálkozó center.

Ha szigorúan a Volán célját nézzük, az utolsó harmadot biztonsági játékkal is letudhatták volna, hiszen az óhajtott egy pont zsebben volt. A két rivális rangadóinak forgatókönyve azonban nem enged lazsálást, a presztízs győzelmet követel. Meg is tettek a felek mindent ennek érdekében a záró húsz percben. Ocskay és Csibi kapáslövései centikkel tévesztettek célt, Palkovics kétszer sem tudott mit kezdeni egy Ferjóról kicsorgó koronggal, és Kovács ziccere is illett ebbe a sorba: kimaradt. Aztán az ő fegyelmezetlensége miatti emberhátrányban Tokaji kínálta meg Budait közelről - itt is a kapus nyert. A rendkívül eseménydús játékrész végén előbb Palkovics lövését úszta meg nem kis mázlival a korongot kiejtő Ferjo, majd Ocskay remek lövése púpozta ki a hálót - csak éppen előtte elmozdult a kapu. Gólt nem, büntetőt viszont ítélt Incze játékvezető, mivel megítélése szerint Szélig nem véletlenül billentette ki a ketrecet.

A meccs fehérvári és újvárosi hősének csatáját Ocskay nyerte, aki Ferjo mellett bevágta a büntetőt, ezzel győztes gólt szerezve az utolsó előtti percben. Némi reklamálás, újvárosi indulatok jellemzték a záró másodperceket, de a bíró teljesítményétől függetlenül két dolgot leszögezhetünk. Az Alba a büntető nélkül is célt ért volna (ugye, az egy pont...) - másrészt töménytelen helyzetet kidolgozva, tett is sikerért.

Most Interliga-elődöntők várnak a két csapatra, lesz egy semmilyen téttel nem bíró bajnokijuk, aztán akár az Interliga fináléjában is összefuthatnak - s csak azután következik a bajnoki döntő. Amelyet ezek szerint a Volán kezd majd hazai pályán - ha számít ez egyáltalán.

Korábban: