Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott egyértelmű célja, hogy legyőzze Ukrajnát és részt vegyen a jövő évi portugáliai világbajnokságon. Ezt Sinka László főtitkár jelentette ki a szombati szegedi, valamint a jövő vasárnapi kijevi selejtező előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Az együttes utoljára 1999 nyarán szerepelt fontos eseményen, azóta lemaradt a 2000-es horvátországi Eb-ről és a sydneyi olimpiáról, a 2001-es franciaországi vb-ről, valamint az idei svédországi Eb-ről.

Skaliczki László szövetségi kapitány csapatában Nagy László hasfalhúzódással, Bartók Csaba pedig térdsérüléssel bajlódik, de várhatóan mindketten pályára léphetnek már a párharc első összecsapásán is. A szakvezető hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem ígérkezik könnyű ellenfélnek, a februári kontinenstornán tizenegyedik, a tavalyi vb-n hetedik volt. "Nem az az igazán lényeges, hogy Szegeden mi lesz a végeredmény, csak a továbbjutás számít" - tette hozzá.

Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik.

A magyar keret:
kapusok: Szathmári, Fazekas
mezőnyjátékosok: Berta, Nagy, Bartók, Mezei, Mohácsi, Tóth, Rosta M., Rosta I., Pásztor, Iváncsik, Katzirz, Lendvay, Laluska, Bendó

Korábban: