Vágólapra másolva!
Augusztus 29-31-e között nyolccsapatos tornán vesz részt a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely a hagyományos, 43. alkalommal megrendezésre kerülő Bad Urach-i viadalon indul. A Sika-kupa névre keresztelt esemény nem ismeretlen az újvárosi lányok előtt, a tavalyi sikeres esztendő felkészüléseként szintén részt vettek a tornán, s akkor a Ljubljana mögött a második helyet szerezték meg.

A viadalon a kontinens legjobbjai vesznek részt, a Dunaferr mellett ott lesz a címvédő, mellesleg Bajnokok Ligája-győztes Krim ETA Kotex Ljubljana, a spanyol MAR Valencia, a román Rapid Bucuresti, a macedón Kometal Szkopje, a lengyel Montex Lublin, illetve német részről a Bayer Leverkusen, valamint a Buxtehude gárdája. A Sika-kupa érdekessége, hogy a csoportmeccsek során kétszer tizenöt perces összecsapások lesznek, majd a helyosztókon a játékidő kétszer húsz percre nő.

"A felnőtt válogatott edzőtábora és a junior világbajnokság tetemes időt vont el a közös felkészülésből. Ennek ellenére megfelelő ütemben halad a munka, még akkor is, ha azt el kell ismerni, hogy tavaly ilyenkor előrébb jártunk. A mostani torna időzítése viszont reményeink szerint tökéletes: minden egyes felkészülési találkozó jól jön, de a mostaninak különösen örülök, hiszen azért van még mit csiszolni a csapat játékán" - nyilatkozta még az elutazás előtt Kiss Szilárd vezetőedző a Dunaújváros Online érdeklődésére

Emlékeztető, Bad Urach, 2002
A Dunaferr csoportmeccsei
- Skopje (macedón) 12-9
- Ljubljana (szlovén) 16-9
- Volgograd (orosz) 13-10
- Leverkusen (német) 9-9
- Valencia (spanyol) 13-21
- Lublin (lengyel) 12-8
- Lützellinden (német) 16-8
elődöntő:
Dunaferr - Lublin 18-18 - hosszabbítás után 20-20, hétméteresekkel továbbjutó a Dunaferr.
döntő
Ljubljana - Dunaferr 18-14
A torna legjobb kapusának Pálinger Katalint, legjobb játékosának Ferling Bernadettet választották. A gólkirálynő az azóta már visszavonult Natalia Morszkova (MAR Valencia) lett 42 találattal.


A kupa történetének magyar győztesei
1971: Veszprém - Swift Roermond (holland) 7-1
1973: Vasas - TSV Gutmuths Berlin (német) 5-3
1974: Ferencváros - Vozdovac Beograd (jugoszláv) 10-4
1975: Vasas - AZS Warszawa (lengyel) 8-6
1976: Vasas - AZS Wroclaw (lengyel) 8-6
1977: Vasas - TJ Start Bratislava (csehszlovák) 11-5
1978: Vasas - WIF Szófia (bolgár) 9-6
1992: Vasas - Bayer Leverkusen (német) 15-13

A kupa történetének magyar döntősei
1980: Kijev (szovjet) - Vasas 8-7
1999: MSK Montex Lublin (lengyel) - Dunaferr 21-16
2002: RK Krim Eta Ljubljana (szlovén) - Dunaferr 18-14

A Bad Urach-i tornára utazó csapat
kapusok: Pálinger Katalin, Michaela Cracana
mezőnyjátékosok: Bohus Bea, Ferling Bernadett, Pálffy Zsuzsa, Kindl Gabriella, Nagy Ivett, Borbély Zsanett, Lovász Zsuzsanna, Radulovics Bojana, Oblisz Anita, Gáspár Gabriella, Bulath Anita, Vincze Melinda, Pigniczki Krisztina.