Vágólapra másolva!
Hazai pályán még soha sem szenvedett akkora vereséget a magyar nőikézilabda-válogatott, mint tette az AstraZeneca-kupa második napján. Mocsai Lajos tanítványai Franciaország ellen léptek pályára, s fáradtan, rengeteget hibázva 29-17-es vereséget szenvedtek. A torna zárónapján, szombaton Spanyolország lesz az ellenfél.

AstraZeneca-kupa, 2. forduló:
Magyarország - Franciaország 17-29 (7-12)
Káposztásmegyer, 800 néző
vezette: Baum, Goralczyk (lengyelek)
gól: Görbicz 6/1, Ferling 5, Mehlmann 2, Bohus 1, Szrnka 1, Farkas Á. 1, Pálffy 1, illetve Jacques-Szabo 9/1, Cano 5, Ludwig 4, Herbrecht 3, Lejeune 3, Wendling 2, Korfanty 1, Vogein 1, Delerce 1
hetes: 2/1, illetve 1/1
kiállítás: 8, illetve 6 perc

Ha tréfával szeretnénk elütni a helyzet komolyságát, akár azt is mondhatnánk, azért nem jött skandináv kézilabdacsapat az AstraZeneca-kupára, nehogy helyzeti előnyt élvezzen a helyszint illetően. Az impozáns káposztásmegyeri jégcsarnok ugyanis hűen eredeti céljaihoz inkább hűtőkamrához hasonlított. Az első játéknap végén a hivatalos értékelés egyetlen negatívumaként is ezt említették, a rendezők ígéretet is tettek a helyzet javítására - kevés sikerrel.

Az első mérkőzést mindössze száz néző előtt a jobb játékerőt képviselő spanyolok nyerték a csehek ellen, a 27-21-es siker azt is jelentette, ha a főmeccset hozzák a magyarok, akkor szombaton döntőnek beillő rangadó vár rájuk az ibériaiak ellen.

A Magyar Kézilabda Szövetség a hazai kézilabdasport két kitűnőségét búcsúztatta a mérkőzést megelőzően. Farkas Andrea, a Vasas jelenlegi kapusa 131-szeres válogatottként kapta az elismerést, Kántor Anikó 122-szer ölthette magára a nemzeti mezt. A két ünnepeltet többek között a válogatott, a szakmai stáb és Sinka László főtitkár köszöntötte.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány ezúttal a csehek elleni mérkőzés hősét, Sugár Tímeát pihentette, a kapuban Sirina és Pálinger kapott bizalmat. A mezőnyjátékosok közül Siti Eszter és Lovász Zsuzsanna maradt ki, a másik oldalon nem kapott játéklehetőséget a Koldingban játszó fekete szépség, Myaro. A gallok ellen eddig 31-szer találkozott a magyar csapat, s még soha sem született döntetlen eredmény. Az 1956-os, 11-2-es siker óta még 22-szer nyert Magyarország, s mindössze nyolcszor a franciák.

A mérkőzés nem úgy indult, mintha a csapat a győztes szériát szeretné folytatni. Alig kilenc perc telt el a találkozóból, amikor Mocsai kapitánynak máris időt kellett kérnie, mert az eredményjelző 6-1-es vendégvezetést mutatott. Ami hazai részről nem jött be, megvalósult Pálinger kapujánál. Jó védekezésből Ludwig és Cano is villámgyors elfutások után volt eredményes, Szabó Melinda (immáron felvéve férje nevét, Jacques-Szabóként) átlövésből villogott.

1-7 után Ferling négyszer beköszönt, a 19. percre 5-10-re kozmetikázva az eredményt. Az irányító Görbicz lett, átlövő poszton a betliző Farkas-Radulovics duót Szrnka és Mehlmann váltotta, kevés sikerrel. A lelket Pálinger tartotta a csapatban, az esztendő játékosának választott Dunaferr-hálóőr ziccereket fogott, nagyrészt neki köszönhető a félidei, ránk nézve hízelgő 12-7-es francia vezetés.

A félidei fejmosás sem használt, mert a franciák három gyors találattal kezdtek, Lejeune egy, Szabó két bombáját Sirina nem tudta hatástalantani, s mire Görbicz kettőt dobott, megint hat volt a különbség (10-16). Még az a csúfság is előfordulhatott, hogy az emberelőnyben játszó vendégek, a testes beállós, Wendling átlövésével növelték előnyüket. Negyedórával a találkozó vége előtt a kilencre nőtt különbség már ledolgozhatatlannak tűnt (13-22).

A lélekben (állítólag) erős, és a külföldi edzőmérkőzéseken remekül teljesítő együttes összezuhant, az 51. percben Ludwig elfutásával már 24-14-re módosult az eredmény. A hajrá gyötrelmes kínszenvedés, és 29-17-es zakó volt: emberemlékezet óta nem kapott ki ennyivel magyar kézilabda-válogatott hazai pályán.

"Miután a jövő hét végén döntenem kell a létszámcsökkentés miatt, olyan kezdőcsapattal álltunk fel, amilyennel eddig még soha. Siti Eszter pihentettem, Görbiczről tudtam, hogy képes a nagy terheléssel járó, jó teljesítményre, így irányítóposzton Ferlingnek adtam a mérkőzést. Úgy terveztem, hogy a hideg miatt a bemelegítés után Farkas és Radulovics kezd, s negyedóra után jönnek a fiatalok. Lovász azért pihent, hogy Pálffy még utoljára tanúbizonyságot tegyen képességeiről, sajnos, nem élt ezzel. A mérkőzésen egyetlen biztató jelet sem láttam, fizikailag lassú, dinamikáját veszített csapat voltunk. Viszont közelebb kerültem ahhoz, hogy tudjam, ki maradjon ki a vb-keretből. Nincs baj, megy munka tovább" - értékelt Mocsai Lajos a találkozót követő sajtótájékoztatón.

"Fantasztikus meccset produkált csapatom, amióta én vagyok az edző, talán ez volt a legjobb meccsem. Hogy miért most sikerült ez, nem tudom. Komolyra fordítva a szót: a legjobb játékosaimat játszattam azokon a posztokon, ahol a leghasználhatóbbak. A siker önbizalmat adhat a csapatnak, jó úton járunk egy komoly sikerrel kecsegtető vb-szereplés felé. A magyar csapat ennél sokkal jobb, nekünk ma minden sikerült, ellenfelünknek semmi. Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, úgy vélem, a világbajnokság egyik nagy esélyese a magyar együttes" - mondta Olivier Krumbholz francia szövetségi kapitány.

A másik mérkőzésen:
Spanyolország - Csehország 27-21 (16-10)

Az állás a 2. forduló után:
1. Spanyolország 4 pont
2. Franciaország 2 (48-39)
3. Magyarország 2 (46-52)
4. Csehország 0

A szombati program:
Csehország - Franciaország 14 ó
Magyarország - Spanyolország 16 ó

A férfi bajnokság pénteki mérkőzésein:
Dunaferr SE - Békési FKC 44-29 (21-19)
Diacell Pécsi KK - Tatabánya Carbonex KC 23-33 (10-16)

Pincési László