Vágólapra másolva!
Története során harmadik alkalommal került a női kézilabda EHF-kupa fináléjába a Győri Graboplast ETO KC, miután a hazai kilencgólos sikert követően az elődöntő visszavágóján 29-26-ra kikapott a norvég Vag HK-tól.

Női EHF-kupa, elődöntő, visszavágó:
Vag HK (norvég) - Győri Graboplast ETO KC 29-26 (13-9)
Továbbjutott:
a Győr, 55-49-es összesítéssel.

A kilencgólos hátrányban lévő norvég csapat alaposan nekiesett a Győrnek, és gyors támadás vezetésekkel állandó nyomás alatt tartotta a kaput. A magyar együttes sokat hibázott, ráadásul a kissé elfogult litván bírók sorra ítélték a büntetőket - az első félidőben hetet - a Vag javára, így a 20. percben már 10-4 volt az állás a hazaiaknak. Időkérést követően rendezte sorait az ETO, és sikerült csökkenteni a különbséget.

A második félidő elején nem követte el azt a hibát a magyar gárda, mint az elsőben, vagyis nem engedte felpörögni a Vagot, amely az idő múlásával egyre idegesebb lett. A norvégok erejéből már csak arra tellett, hogy 3-4 góllal vezessenek, az ETO továbbjutását nem fenyegette veszély (40. perc: 17-14).

A későbbiekben már a magyarok akarata érvényesült, és kis híján sikerült egyenlíteni. A Vag elfáradt, és lelkiekben feladta a küzdelmet.

A visszavágón - ahogy várni lehetett - a norvégok nagy elánnal kezdtek, de a kezdeti bizonytalankodást követően a Győr érett játékkal visszaverte a rohamokat, és megérdemelten jutott tovább.

Az ETO ezt megelőzően 1999-ben és 2002-ben játszott finálét a sorozatban, mindkétszer dán rivális ellen maradt alul: először a Viborgtól - ez a párharc még most is összejöhet -, majd két éve az Ikast Bordingtól kapott ki.

A döntő első felvonását május 15-én vagy 16-án rendezik, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. Az, hogy a Győr idegenben vagy otthon kezd, a keddi bécsi sorsoláson derül ki.

A másik elődöntőben:
Viborg HK (dán) - Nordstrand 2000 (norvég) 31-24 (15-8)
Továbbjutott:
a Viborg 56-50-es gólkülönbséggel

EHF-kupa: győri siker, kilencgólos előny/sport/csapat/kezilabda/20040418otgolos.html?pIdx=1