Vágólapra másolva!
Mind női, mind férfi fronton fontos selejtezőket játszanak Európa-szerte a nemzeti kézilabda-válogatottak, miután a hölgyek a decemberi, magyarországi Európa-bajnokságra, a férfiak pedig a 2005-ös tunéziai vébére próbálják kivívni a szereplés jogát. Skaliczki László együttese vasárnap Norvégiában lép pályára.

Május 30-án fontos találkozót vív a magyar és a norvég kézilabda-válogatott, a világbajnoki kvalifikáció első fellépésén, Sandefjordban méri össze erejét Skaliczki László és Gunnar Pettersen együttese.

A magyar csapatban a legnagyobb gondot Buday Dániel kiesése okozza, a Fotex klasszisa a Magyar Kupa fináléjában szenvedett súlyos térdsérülést, lehet, az olimpián sem játszhat. Helyére a hosszú kihagyás után visszatérő csapattársa, Csoknyai István került, aki szerda óta már Tatán készül.

Miután hétfőn, Veszprémben letette az állampolgársági esküt, akár Norvégiában pályára léphet Vladimir Hernandez, a kubai születésű kapus ott is lesz az utazó keretben. A csapat vasárnap 19.10-kor lép pályára Norvégia legjobbjai ellen Sandefjordban, a visszavágót június 6-án rendezik Miskolcon.

A norvég együttes Portugáliában edzőtáborozik, s szerdán az első felkészülési meccsen 13-12-es félidő után 26-24-re verték a házigazda csapatot. A norvég szövetség honlapján Johnny Jensennel, a német bajnok Flensburg játékosával készül interjú, amelyből kiderült, kicsit tart a magyaroktól.

"Nagyon jó csapattal rendelkezik ellenfelünk, Nagy László és Carlos Perez kiváló átlövő, ráadásul a magyar bajnok Fotexből heten is tagjai a keretnek. És akkor még nem beszéltem Hernandezről, két csapattársam, a barcelonai Frode Hagen és Glenn Solberg szerint a Portland kapusa a spanyol liga legjobbja.

a magyar keret
kapusok:
Fazekas Nándor (Fotex), Szathmári János (Tatabánya), Vladimir Rivero Hernández (Portland San Antonio, spanyol)
mezőnyjátékosok:
Gál Gyula, Csoknyai István, Díaz Ivo, Pérez Carlos, Tóth József, Iváncsik Gergő, Pásztor István (mind Fotex Veszprém), Laluska Balázs, Ilyés Ferenc, Mezei Richárd (mind Pick Szeged), Kertész Balázs, Császár Gábor (mindkettő Dunaferr), Lendvay Péter (Pilotes Posada, spanyol), Nagy László (Barcelona, spanyol), Mocsai Tamás (TV Suhr Handball, svájci), Bendó Csaba (HBW Balingen, német).

a norvég keret
kapusok:
Steinar Ege (Gummersbach), Ole Erevik (Stavanger), Sindre Walstad (Kolding)
mezőnyjátékosok:
Glenn Solberg, Frode Hagen (mindkettő Barcelona), Haavard Tvedten, Börge Lund (mindkettő Aab Haandbold), Frank Löke, Preben Vildalen (mindkettő Post Schwerin), Kjetil Strand, Johnny Jensen (mindkettő Flensburg), Jarle Rykkje (Fyllingen Haandball), Jan Thomas Lauritzen (TuSEM Essen), Kristian Kjelling (Ademar Leon), Andre Jörgensen (C.D. Bidasoa), Marius Riise (CB Altea), Rune Skjaervold (Bjerringbro FH)

a világbajnoki selejtezők párosítása:
Norvégia - Magyarország
Portugália - Csehország
Görögország - Svájc
Ukrajna - Oroszország
Lengyelország - Svédország
Lettország - Spanyolország
Szlovákia - Franciaország
Macedónia - Szerbia-Montenegró
Olaszország - Izland