Vágólapra másolva!
Szerda este, a 17.45-kor kezdődő Magyarország-Románia nőikézilabda-mérkőzés sorsdöntő mindkét csapat számára. Radulovicsék zsinórban szerzett ötödik sikerükkel már biztosan elődöntősök lennének, ellentétes előjellel a románok lépnének közelebb az érmekhez. Pánikra persze semmi ok: tizenhárom nappal ezelőtt a két válogatott már játszott hivatalos, barátságos mérkőzést a Főnix-csarnokban, akkor 35-24-es magyar siker született.

Pincési László helyszíni tudósítása

Egyszerű matematikával is ki lehet számolni, amennyiben szerdán, Románia ellen nyer a magyar nőikézilabda-válogatott, akkor a csütörtöki összecsapástól függetlenül bejut az Európa-bajnokság elődöntőjébe. A jelenlegi állás szerint ugyanis Magyarország hat ponttal vezeti a II. középdöntőt, mögötte Románia és Dánia 4-4 ponttal áll.

Vereségre nem is szabad gondolni, két héttel korábban ez a román csapat úgy hajolt meg a magyarok előtt kétszer is, mint nádszál az orkán erejű szélben. Persze, a szakértők figyelmeztetnek: a belviszályoktól sújtott együttes már nem ugyanaz, mint amelyiket alaposan eltángált a Kiss-csapat az Eb-nyitány előtti héten a Főnix-csarnokban.

Keleti szomszédunk ugyanis összekapta magát, a kiegyenlített C csoportban 32-25-re verte az utolsó helyen végzett svédeket, s bár kikapott 26-24-re keddi ellenfelünktől, Németországtól, Dániát 25-24-re győzte le.

A csapat keretében annyi változás történt, hogy Anisoara Durac helyett a Nimes játékosát, Ionela Gilcát nevezte Cornel Otelea kapitány, aki így Párizsból hétfőn repült Budapestre, s csatlakozott a Debrecenben tréningező társakhoz.

A románok legeredményesebbje a jobbszélső Elena Avadanii, aki 25 gólt szerzett eddig, s 76 százalékos helyzetkihasználása is jónak mondható. Az átlövők közül a győri Simona Gogirla eddig 19 találatnál jár, ebből 11-et lőtt hetesből, ám az ő 43 százalékos hatékonysága - a másik nehéztüzér, Carmen Lungu 44 százalékával - nem éppen a legfényesebb.

Meccset dönthet el a kapusok közötti különbség: amíg a magyarok közül Sirina Irina toronymagasan vezeti a rangsort 47 százalékos teljesítményével, addig Luminita Dinu (ha jobban ismerős: Hutupan) csupán a 18 helyet foglalja el (33%) - Pálinger Katalin a huszadik 32%-kal.

A franciák elleni diadalt mindenesetre nagyra értékeli a román sajtó, hiszen ezzel Románia előtt megnyílt az út az elődöntő felé, ahogy az Adevarul című bukaresti lap írta szerdai számában.

Cornel Otelea a Pro Sportnak nyilatkozva úgy véli, a magyarok ellen bravúr lenne a siker. "A magyar válogatott nagyon erős, pluszban még a hazai pálya is támogatja a csapatot. Szeretnénk egy olyan meccset játszani, ahol bármi előfordulhat. Magyarország az esélyesebb, de nekünk egy céllal szabad csak pályára menni. Ez pedig a győzelem."

Ami a két csapat mérlegét illeti: hivatalos mérkőzésen eddig 76 alkalommal mérte össze erejét, ebből 45 magyar győzelem mellett 6 döntetlen és 25 román siker született. Estére talán már a 46-os áll Magyarország rubrikájában.