Vágólapra másolva!
Hétfőn este először láthatták edzeni a pécsi szurkolók a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabda-csapatának új igazolását, az amerikai, színesbőrű Latasha Byearst, aki  a tengerentúli női profi ligában bajnokcsapat tagja volt a Los Angeles Sparksban.

Fotó: Laufer László
Byers a PVSK új szerzeménye

Például azt, hogy egy kézzel tartja a levegőben, mint a férfiak. Ziccerezés közben a rá támadó, alacsonyabb csapattársak szinte lepattantak róla. A hírek szerint 44-es cipőt visel, és ahogy fogalmaztak a pécsi vezetők, "nagyon laza". Egyelőre gondot okoz neki az átállás, nappal alszik és éjjel fent van abban a Lauber Dezső sportcsarnokhoz közeli fogadóban, ahol szobát foglaltak neki.

Kérdéses, hogy a vezetők mit csinálnak vele november 16-tól, amikor Európa-bajnoki középdöntők lesznek szerte a kontinensen, és a MiZo-Pécsi VSK játékosai szinte kivétel nélkül a magyar, valamint a jugoszláv válogatottal csaknem három hétig ott lesznek.

Még nem tudni, hogy a tengerentúli kosárlabdázót erre az időre hazaengedik-e vagy marad Magyarországon. Utóbbi esetben Füzy Ákos pályaedző foglalkozik majd vele.

"Örülök, hogy Pécsett játszhatok. A két WNBA idény között át akartam jönni Európába, azért vagyok most itt" - nyilatkozta Byears, akinek játékengedélye ma vagy legkésőbb holnap megérkezik a FIBA-tól, így nem lesz akadálya annak, hogy csütörtökön bemutatkozzon új csapatában az Euroliga-nyitányon, Pécsett, a francia Aix-en-Provence ellen.

Horváth László