Vágólapra másolva!
A Szeviép-Szeged nőikosárlabda-csapata leigazolta a bosnyák válogatott centerét, az Euroligában is edződött Merima Secerbegovicot, aki két hete a pécsi kosártornán 14 pontot dobott Iványiék ellen.

A huszonhét éves, 198 centis játékos az elmúlt idényben a francia bajnokságban negyedik helyen végzett Rennes-ben játszott, előtte pedig két évig az euroligás szlovák Ruzomberokot erősítette. Secerbegovic néhány hete a pécsi Horváth Judit emléktornán a magyar válogatott ellen is szerepelt, s 14 pontot szerzett a Rátgéber-csapat ellen.

A bajnoki 6. együttesben ismét elkezdte az edzéseket az elmúlt idényt szülés miatt kihagyó Donkó Orsolya is, így a tizenhárom fős keretből csak az Universiadén részt vevő Roczkov és Fűrész, valamint a válogatott Kajdacsi nem utazott el a mátraházi edzőtáborba.

A klubvezetés azt szeretné, ha a következő szezonban legalább egy helyet előbbre lépne a csapat, valamint nem vallanának szégyent az Európa-kupában sem, amelynek keretében a német bajnok Marburggal, a horvát aranyérmes Sibenikkel és a szlovák második helyezett Kassával találkozik.