Vágólapra másolva!
Pénteken az Albacomp-PVSK Panthers mérkőzéssel elrajtol a férfikosárlabda-bajnokság 2004-2005-ös szezonja, ám több együttes (Körmend, Eger, Falco) a csapatépítés jegyében még javában légiósait keresi. Szomorú hír, hogy a bajnok Kaposvár vezetői bejelentették: nem indulnak az Európa Ligában.

Csak kapkodják fejüket a körmendi kosárlabda-szurkolók: Ricardo Scott és Ron
Christy távozása után ugyanis napokkal a bajnoki rajt előtt újabb légiósokat tesztel a város férfikosárlabda-csapata. A két amerikai után a megoldást Ivan Cubela jelentheti, a 19 éves, 198 centis kosaras a Zrinjevac Zagrebtől érkezett a vasi kisvárosba, s a Zalaegerszeg ellen olyan teljesítményt nyújtott (21 pont, 5 assziszt), hogy a vezetők azonnal szerződést ajánlottak neki.

"Cubela igazi csapatjátékos, ragyogóan lát a pályán, de vannak hiányosságai is, például fizikálisan még nem megfelelően felépített, és ugróerején is van mit fejlesztenie. Mindazonáltal az ára annyira kedvező, hogy azonnal szerződést ajánlottunk neki" - nyilatkozta a Vas Népének Fodor Sándor ügyvezető igazgató.

Visszalépett a Kaposvár
Nem indul az Európa Liga küzdelemsorozatában a Kaposvári KK bajnok és Magyar Kupa-győztes férfikosárlabda-csapata. Az okokról a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztató keretében számolnak be. A kaposváriak az A csoportba kerültek a sorsoláson a címvédő Unics Kazany (orosz) a CSZKA Szófia (bolgár), a BC Kijev (ukrán), a Rabotnicki Skopje (macedón), a Fenerbahce (török), a Hapoel Galil Elyon (izraeli) és a CEZ Nymburk (cseh) társaságában.


Egerben Fodor Gergely távozása okozott gondot, az Albacomptól már-már szerződtetett válogatott játékos két héttel a bajnoki rajt előtt hagyta ott a Fekete Sasokat, s igazolt végül a kecskeméti Univerhez. A csapat most helyére is légióst keres, aki az amerikai Carl Mitchell és Carlton Carter, a francia Gilles Chigard és a szlovák Jozef Válek mellett az ötödik külföldi lehet.

Szombathelyen angol játékos lehet a sérült mexikói center, Benitez helyettese: Robert Reed hétfőn késő este Londonból érkezett a Falcóhoz, a 208 cm magas, 25 éves játékos egy hét próbajátékon vesz részt, a klub szakmai vezetése utána dönt sorsáról.

a férfikosárlabda-bajnokság 1. fordulójának párosítása
október 22. péntek
18.00:
Albacomp - PVSK-Panthers

október 23. szombat
18.00:
Kaposvári KK - Vitai Eger Fekete Sasok
18.00: Debreceni Vadkakasok - Gunaras KC Dombóvár
18.00: Marc-Körmend - Szolnoki Olaj KK
18.30: Falco-Swietelsky KC Szombathely - ZTE KK
18.00: Univer KSE - Marso-Nyíregyházi KK

október 24. vasárnap
18.00:
Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda.