Vágólapra másolva!
Komoly vízilabda-esemény házigazdája lesz a hétvégén Budapest, a magyar fővárosban ugyanis az Euroliga és a LEN-kupa sorsolása, valamint a 2005-ös vízilabda-világbajnokság selejtezőpárosításának elkészítése mellett a két nemzetközi kupa tavalyi győztese, a Barcelona CN (LEN-kupa), illetve a Domino-BHSE (Euroliga) is összeméri erejét. Az sem mellékes, hogy a fentiekről tájékoztató pénteki sajtóértekezleten bejelentették: tíz magánszemély - egy évre 36 millió forintos tőkével - létre hozott egy alapítványt, amely a vízilabdasport eddig idehaza viszonylag elhanyagolt szegmenseit (utánpótlás, női szakág, elmaradott régiók) támogatja.

"Négy éve, amikor hazajöttünk Bodnár Zsigmond kollégámmal a varázslatos sikerű sydneyi olimpiáról, figyelmünkbe ajánlottak egy Magyar-kupa-győztes, bajnoki negyedik helyezett csapatot, a Honvéd-Spartacust. A szerződés megköttetett, azóta négy magyar bajnoki aranyérem, és az Euroliga megnyerése jelzi napjaink legsikeresebb vízilabda-klubcsapatának sikertörténetét. S ne feledkezzünk meg az athéni aranyról sem, amelyben hét Domino-BHSE-játékos játszott meghatározó szerepet" - elevenítette fel Sugár András, a T-Mobile vezérigazgatója cége - akkor még a Westel - és a vízilabdasport gyümölcsöző kapcsolatának történetét.

Mára teljesen egyértelmű: világszinten sincs még egy olyan vállalkozás, amely annyi pénzzel támogatta volna e szép sportágat, mint a magenta színnel fémjelzett mobilos társaság. Bodnár Zsigmond szakosztályelnök, a T-Mobile vezérigazgató-helyettese büszkén jelenthette be: a klub olimpiai bajnokaival - Molnár Tamás, Kiss Gergely, Biros Péter, Benedek Tibor, Vári Attila, Fodor Rajmund, Gergely István - már Athén előtt megkötötték a további három idényre szóló szerződést, azaz 2007-ig - minimum - biztosított a világszínvolnalú vizilabda a szakosztályban.

"Az a fogalom, hogy elégedettség, telítettség nem létezhet egy igazi sportember számára. Nap mint nap újabb kihívások érkeznek, s biztos vagyok benne, hogy Papeszék ugyanolyan sikeréhséggel vetik magukat idén ősszel is a küzdelmekbe, mint az elmúlt három-négy évben bármikor" - szögezte le Bodnár Zsigmond. "A sikeréhség változatlan, csak a görcsösség a múlté. Most már a játék öröme motiválhatja a fiúkat, s akkor az eredmények úgyis jönnek maguktól."

Az első újabb kihívás máris itt van: a CN Barcelona, a LEN-kupa védője, amely többek között a hatalmas termetű centerrel, Iván Pérezzel kísérli meg megállítani a Szuperkupa-meccsen a dominósok sikerszériáját. Ha a magyar bajnok győz - amire minden esély megvan - akkor pontosan tíz évvel az UTE 1994-es triplázása után szintén mesterhármast visz véghez: a magyar bajnoki és az Euroliga-cím után a Szuperkupát is elhódíthatja. Az évtizeddel ezelőtti UTE-gárdából egyébként Kovács István edző és Benedek Tibor, a varázslatos balkéz tulajdonosa most is ott van, csak éppen már Honvéd-színekben.

"Egyértelműek az idei célok. Ennek a csapatnak mindent meg kell nyernie, a bajnokságot és az Euroligát különösen. Természetesen létezik egy fontossági sorrend. Amennyiben nem leszünk Euroliga-győztesek, senkit sem fog érdekelni, ha megnyerjük a Barcelona elleni Szuperkupa-döntőt, viszont egy elveszített Szuperkupa után még nyerhetünk bajnokságot és kupát. A november 6-i gálán már körvonalazódni fog az igazi Domino. A Magyar-kupában, kis túlzással úgy estünk bele a medencébe a válogatott országjáró körútja miatt. Most már látszani fog a közös munka. Ha rendben van az erőnlétünk nagyon nehéz lesz megverni minket" - mondta Benedek Tibor, a csapat kapitánya.

"Benedek Tibor csatlakozása után hét olimpiai bajnok erősíti a Dominót, és ez azt is jelenti, hogy Athén magyar hőseinek többsége a magyar bajnokságban szerepel, a hazai közönség örömére. Ez a gárda a világ bármelyik klubcsapatát, sőt, válogatottját is képes lehet legyőzni!" - vélte Kovács.

A sajtóértekezleten bejelentették továbbá a VKTE, a Vízilabda Klubokat Támogató Egyesület megalakítását, amely alapítványt is működtet, 36 millió forintos évi támogatás odaítélésére. A kuratóriumnak Dömötör Zoltán, dr. Szívós István, dr. Molnár Tamás olimpiai bajnokok mellett Dala Tamás, a Nemzeti Sportuszoda igazgatója - korábbi válogatott pólós -, Salamon Ferenc sportdiplomata és Beck György, a HP magyarországi igazgatója a tagjai, a kedvezményezettek: a sportág utánpótlása, a női szakág és az elmaradott (Pécs, Debrecen környéke) régiók.

Külön öröm, hogy a hagyományokat követve a Szuperkupát követő gálavacsorán adják át a kontinens legjobbjainak azokat a díjakat, amelyeket az AWPC, a Vízilabdaklubok Szövetsége ajánlott fel. Az egyik idei győztes (a világ legjobbját illető elismerés mellett) Kiss Gergely, a Domino-BHSE balkezes játékosa lett.

a T-Mobile Szuperkupa programja
november 6., szombat
14.00: Domino-BHSE POLO - Dunaújváros nőivízilabda-mérkőzés
15.05: a Bp. Honvéd szinkronúszó-csapatának bemutatója
15.20: aerobic-show
15.25: a csapatok bemutatás
15.35: Domino-BHSE - C.N. Barcelona Szuperkupa mérkőzés
Díjkiosztó.

Ch. Gáll András