Vágólapra másolva!
Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címét Athénban megvédő férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kapta a 2004-es Kolumbusz-díjat.

A HP Magyarország tavaly alapította a "Kolumbusz-díj - az értékekért" elnevezésű kitüntetést, melyet Varga Tamás szobrászművész álmodott meg és készített el, és amelyet évente egy alkalommal ítélnek oda.

A cég olyan személyiségeket akar megtisztelni ezzel az elismeréssel, akik magas színvonalú munkájuk során területük - legyen az művészeti, tudományos, oktatási, sport vagy akár üzleti jellegű - az elsők között éltek a számítástechnika és az informatika nyújtotta lehetőségekkel.

Amint azt Beck György vezérigazgató elmondta, 10 éves kapcsolat fűzi a HP-t és elődeit a magyar vízilabdasporthoz, s ebből immár 8 esztendős a Kemény Dénessel való eredményes együttműködés.