A legfrissebb vízilabda-eredmények.
2008. május 28., szerda
Csak az ötödik mérkőzés dönt arról, hogy melyik csapat nyeri a bajnokságot a női ob I-ben, miután a rájátszásos finálé negyedik összecsapását a címvédő Honvéd nyerte az OSC otthonában.
Floriol női ob I, döntő, 3. mérkőzés:
OSC-Cemelog - Domino-Honvéd 10-11 (2-2, 2-2, 3-3, 2-2, 1-1, 0-1) - hosszabbítás után
az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2
A Honvédnak mindenképpen nyernie kellett a Hajós uszodában, mivel az OSC 2-1-es vezetéssel várhatta a szerda esti mérkőzést.
A tét rányomta bélyegét a találkozóra, mivel sok hibával játszott mindkét együttes, később fokozta az izgalmakat, hogy egyik fél sem tudott egy gólnál nagyobb előnyre szert tenni. Váltott vezetés mellett jutottak el a csapatok a hajráig, ahol a Honvéd kevesebb mint egy (!) másodperccel a dudaszó előtt egyenlített 9-9-re.
A hosszabbítás első három percében egy-egy találat esett mindkét oldalon, majd a "túlóra" utolsó felvonásában Tóth Ildikó megszerezte a Honvéd győzelmét jelentő gólt, amire a túloldalról már nem érkezett válasz.
A bajnoki címről véglegesen határozó ötödik mérkőzést szombaton délben játsszák a Honvéd otthonában, a Kőér utcában.
Renault Team 2006 baseball sapka (kék)
2005
Ára:
5.990 Ft
Michael Schumacher poló
nagyon jó
Azok a Fiúk
Töltsd le az Azok a Fiúk legendás albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?