Vágólapra másolva!
Az idei - sorrendben 11. - Unicum-kupa rangadóján felettébb magabiztosan győzött 14-4-re az olimpiai bajnoki címvédő magyar válogatott az oroszok legjobbjai ellen, kiütéses sikere pedig azt jelenti, hogy ha a szombati zárófordulóban nem kap ki 17 góllal vagy annál nagyobb különbséggel Hollandiától, akkor itthon tartotta a kupát.

eredmény:
Magyarország - Oroszország 14-4 (5-1, 3-0, 5-0, 1-3)
a magyar góldobók:
Biros 4, Madaras, Kiss G. 2-2, Kásás, Szívós, Molnár, Hosnyánszky, Fodor, Kis G. 1-1

A budapesti torna legerősebb, egészen pontosan egyetlen igazán erős csapata várt a pénteki második fordulóban Kemény Dénes jelenleg még 18 főt számláló legénységére, amelyből a szeptemberi, belgrádi Európa-bajnokságon bevetendő - de addigra 15 fősre apasztandó - együttes szakvezetője ezúttal Baksa László kapus mellett Steinmetz Ádámot és Varga Dénest hagyta ki.

Az oroszok kemény ellenfélnek ígérkeztek annak dacára, hogy jó ideje adósak a kiugró eredménnyel, s amúgy is igen szerény a mérlegük a magyarokkal szemben: utoljára 2002 nyarán, a belgrádi Világkupán tudtak nyerni (10-9), azóta viszont hat vereség terheli a mérlegüket. Időben utolsó alkalommal New Yorkban, a tavalyi Világkupán randevúztak a vízben, s akkor 9-5 lett a Kemény-csapat javára.

A Margitszigeten, péntek este ennél is nagyobb különbségű győzelmet aratott a magyar gárda, amelynek tagjai közül Biros Péter ott folytatta, ahol előző nap a szlovénok ellen abbahagyta: gyors egymás utánban két hatalmas gólt ragasztott az orosz kapuba rögtön az első negyed elején, de a csapatkapitány Kásás Tamás kapufás lökete is okkal ragadtatta tapsra a mintegy kétezer nézőt. Az oroszok először - és utoljára - 1-2-nél voltak közel a vendéglátókhoz, mert egyébként rendre nem a lőtt, hanem a kapott találatok számlálásával voltak kényszerűen elfoglalva. Kásásék akcióból, emberelőnyből egyformán biztos kezűnek bizonyultak, a félidőben 8-1, aztán 9-1 lett az állás, ez utóbbinál szinte minden magyar részt vállalt a varázslatos akcióból, Fodor Rajmundnak csak az i-re kellett a pontot feltennie. 14-1-es hazai vezetésnél megszületett a második, a harmadik, majd a negyedik orosz gól is, ám a vége így is sporttörténeti súlyú kiütés lett, hiszen korábban 13-6 volt - két alkalommal is - a legnagyobb arányú magyar győzelem.

Emiatt persze főjön az oroszok feje, a lényeg az, hogy Kemény Dénes együttese friss Unicum-kupa-birtokosként, megnövelt önbizalommal folytathatja a felkészülést a szerbiai Eb-re. Ennek részeként gyakorolhat még egy jót a hollandok ellen szombat délben.

további eredmény:
Hollandia - Szlovénia 10-5 (3-2, 4-1, 1-1, 2-1)