Vágólapra másolva!
Rajki Béla, az egykori sikerkapitány örökbecsű, s az uszodai emlékezet szerint az 1972-es müncheni olimpiához kötődő mondása a jelenben sem veszített "időszerűségéből": a nőknél ugyan nem alkalmazzák, a férfi pólósoknál azonban annál inkább számít afféle aranyszabálynak ma is, hogy az ezüstérem a magyar vízilabda számára kudarc.

Általános érvénye miatt ennél fogva aztán csak akkor nyújthat teljes mértékben elfogadhatót Kemény Dénes kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, amellett egyszeres Világkupa- és kétszeres Világliga-első csapata, ha a pénteken kezdődő és szeptember 10-ig tartó belgrádi Eb-t megnyeri.

Ami - maximalizmus ide vagy oda - nem tekinthető túlzott elvárásnak, hiszen mégiscsak a világ egyik legjobb válogatottjáról van szó. A másik a szerbek - Montenegró leválása óta "egyszínű" - nemzeti együttese, amely a 2004-es athéni olimpiai döntőben elszenvedett vereség óta rendre felülkerekedik a Kemény-legénységen, s most, hazai környezetben, a Tasmajdan uszodában a meglehetősen fanatikus szurkolótábora előtt nyilván megint - vagy még inkább - erre készül.

Ám hasonlóképpen elszánt a magyar együttes is, amit híven tükröz Kásás Tamás csapatkapitánynak a szerdai elutazás előtti kijelentése: "Egy magyar férfivízilabda-válogatottnak nem lehet célja az ezüst, mi csakis az aranyéremért szállhatunk vízbe minden alkalommal. Athén után többször kikaptunk a szerbektől, de nem azért, mert jobbak, hanem mert jobban kijött nekik a lépés. Ideje lenne visszavágnunk nekik, akár már most, Belgrádban is!"

A revánsra amúgy már csak azért is kínálkozik ideális színhelynek a szerb főváros, mert például a tavalyi világbajnokság, majd Világkupa után az idén, júniusban Budapesten rendezett Vk döntőjében is Sapicék nyertek, s van-e értékesebb győzelem annál, mint amelyik a legfőbb rivális otthonában születik?

"Úgy látom, eltökéltek a fiúk, buzog bennük a harci kedv, nagyon meg akarják mutatni, mit tudnak - adott helyzetjelentést Kemény Dénes, aki saját lelkiállapotáról annyit árult el az induláskor, hogy rendkívül nyugodt. "Most, az Európa-bajnokságon azért kisebb a tét, mint volt az a margitszigeti Világkupán, amikor is hazai környezetben kínos lett volna a rossz szereplés. Az első négy meccsünkön nagyszerűen játszottunk, nem úgy a döntőben, ahol egy góllal kikaptunk a szerbektől. Belgrádba éremért megyünk, és mert saját magunkkal szemben is maximális az elvárás, ebben benne van az arany is, ami meglehet, ha mi nem rontjuk el..."

A sportági Európa-bajnokságokat tekintve a múlt magyar szempontból mindenesetre egy folyamatos diadalsorozattal ér fel: az eddigi 26 kontinensviadal közül tudniillik nem kevesebb, mint egy tucatot nyert meg a férfigárda, a két utolsót éppen Kemény Dénes irányításával 1997-ben és az időben eddigi utolsót 1999-ben. Ami azt illeti, letelt a hét szűk esztendő...

A belgrádi Eb csoportbeosztása:
A csoport: Románia, Oroszország, Hollandia, Szlovákia, Szerbia, Spanyolország
B csoport: Horvátország, Magyarország, Görögország, Németország, Szlovénia, Olaszország.

A szabályok szerint a csoportelsők mindkét nemnél közvetlenül a legjobb négy közé jutnak, a 2-3. helyezettek pedig keresztbe játszanak a fennmaradó két elődöntős helyért.