Ausztria - Josef Hickersberger

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nem csak edzőként, hanem futballistaként is az osztrák labdarúgás kiemelkedő egyéniségének számít az 1948. április 27-én született Hickersberger, aki karrierjét tizenévesen az SK Amstettenben kezdte.

Még tinédzser volt, amikor az FK Austria Wienhez szerződött, később hat évet lehúzott a német Bundesligában is (előbb a Kickers Offenbachban, majd pedig a Fortuna Düsseldorfban játszott), majd profi pályafutását Bécsben, az SK Rapidban fejezte be. Hazája válogatottjában összesen 38 alkalommal szerepelt, így az 1978-as argentínai világbajnokságon is, ahol tagja volt az NSZK elleni győztes együttesnek.

A nyolcvanas évek elején előbb sportújságíróként tevékenykedett, majd az amatőr WSV Traisen játékos-edzője volt. Az osztrák szövetség 1987-ben alkalmazta először, az akkori szakvezető, Branko Elsner asszisztenseként.

Az év végén átvette a válogatott irányítását, amely vezérletével kijutott az 1990-es világbajnokságra, de ott nem tudott továbbjutni csoportjából. Hickersberger az olaszországi torna után is maradt a kispadon, de miután az első Eb-selejtezőn a sógorok hatalmas meglepetésre 1-0-ra kikaptak a Feröer-szigetektől, lemondott posztjáról. Fél éven keresztül a Fortuna Düsseldorf edzője volt, az 1993-1994-es szezonban pedig az Austria Wiennél dolgozott.

Ezt követően éveken keresztül tevékenykedett a Közel-Keleten: irányította a bahreini Al-Ahlit, az ottani válogatottat, majd az egyiptomi Arab Contractorst, az arab emírségekbeli Al-Saabot és Al-Vaszlt, valamint a katari Al-Ittihadot. 2002-ben tért haza, amikor elfogadta a Rapid ajánlatát, és a bécsi zöld-fehérekkel 2005-ben bajnokságot nyert, majd bejuttatta a gárdát a Bajnokok Ligájába.

A sikerek hatására 2005 decemberében nevezték ki szövetségi kapitánynak, Hans Krankl utódjaként. A válogatottnál elsősorban a fiatalabb labdarúgókra próbált építeni, de az eredmények elmaradtak, és még annak a lehetősége is felmerült, hogy menesztik.