A labdarúgó-Eb cseh sztárjai lehetnek: Galásek, Ujfalusi, Fenin

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tomás Galásek

1973. január 15-én született Frydek-Místek városában és a közeli Ostravában kezdett el futballozni, a patinás Baníkban.

Alig 18 esztendősen bemutatkozhatott a cseh élvonalban, és tehetségére a nemzeti csapatnál is felfigyeltek, hiszen oszlopos tagja volt a különböző korosztályos válogatottaknak. A Baníkban hamarosan alapember lett, a nagyválogatottban pedig 1995 márciusában debütált. Ezt követően azonban legközelebb csak három évvel később húzhatta fel a címeres mezt, amihez hozzájárult klubjával folytatott jogi vitája is.

Galásek végül 1996 nyarán otthagyta az ostravaiakat, és a holland Willem II-be szerződött, ahol azonnal meghatározó játékos lett. Nagy szerepe volt abban, hogy a tilburgi gárda ezüstérmet nyert a pontvadászatban, és bejutott a Bajnokok Ligájába. 2000 nyarán le is igazolta őt az Ajax Amsterdam, és innentől kezdve kapott ismét rendszeresen meghívót a nemzeti csapatba.

Forrás: EPA

Ott volt a 2004-es Európa-bajnokságon, illetve a 2006-os világbajnokságon is a csehekkel. A vébét követően távozott az amszterdamiaktól, kontraktusa lejártával a német 1. FC Nürnbergbe szerződött, amellyel rögtön meg is nyerte a Német Kupát. Jelenleg ő a válogatott csapatkapitánya, a címeres mezben eddig egyetlen gólt ért el 57 mérkőzésen.