Német árnyékválogatott és az elveszett szoci szavazat

Vágólapra másolva!
Ausztria talán még soha nem égett olyan focilázban, mint a hazai válogatott németek elleni Eb-meccsének napján, elvégre a korábban sajátjai által is csak lesajnált osztrák tizenegy felülmúlva az előzetes várakozásokat remekül helytállt az Európa-bajnokság első két csoportfordulójában, a nagytesó ellen pedig a negyeddöntőbe jutásért szállhatott harcba. Ennél jobb alkalmat nem is kívánhattam volna Bécs valamelyik szurkolói zónájának meglátogatására, választásom némi vacillálás után a stadionhoz legközelebb eső helyre, a Práter mellett elkerített nagyrétre esett.
Vágólapra másolva!

Bár napközben az utcán időző német és osztrák szurolók aránya közel azonos volt, este már a házigazdák gyakorlatilag homogén embertömegében hömpölygök a hétkezű Petr Cech képével beterített óriáskerék felé.

A legtöbb orcán két piros csík, a középső fehérrel már nem mindenki bajlódott, világos bőrűek és macskatartók előnyben.

Nem tudom elképzelni, hogyan zsúfolódhatnának be ennyien egy fél focipályányi területre, és hamar kiderül, hogy ezúttal nem a fantáziám volt szegényes, több ezren valóban kívül rekednek, ez azonban ránézésre cseppet sem zavarja őket az önfeledt dajdajozásban, pedig odakintről nem könnyű olyan szegletet találni, ahonnan rendesen lehet látni a kivetítőt.

Sorban állás közben van idő eltöprengeni nyugati szomszédaink fegyelmezettségén, hiszen szabályos sorok híján bőven nyílna lehetőség az egyéni pozíciók javítására, ennek ellenére senki nem tolakszik vagy ügyeskedik, mint ahogy a hatóság intelmére a bécsiek többnyire tartózkodnak autóik zászlóval való díszítésétől is.

Forrás: Getty Images

Alakul a hangulat

A rendőrség szerint ugyanis a németországi vb-n oly nagy népszerűségnek örvendő, kocsiajtókra rögzített zászlók a balesetveszélyt és a fogyasztást is növelik, előbbi miatt még egy jogszabályt is hoztak a betiltásukra, amit aztán a nemzetközi felhördülés hatására gyorsan visszavontak. Az osztrákok azonban úgy tűnik a szép szóra is hajlanak, és inkább a babakocsit, a kukásautót és a kerekes széket lobogózzák fel.

De vissza a fan zone-hoz, ahová nagy nehezen bejutva mégis feltűnik egy nagyobb német társaság, melynek az a jellegzetessége, hogy valamenyi tagja a keret más-más játékosának mezében feszít, véletlenül sincs egyezés, pedig vannak vagy tucatnyian. "Felkészültünk minden eshetőségre, ha esetleg elakadna a csapat busza, vagy beszorulnának az öltözőbe, akár be is ugorhatunk helyettük, csak három metrómegálló" - tréfálkozik Piotr Trochowski helyettese, aki kész felüdülés a délután látott kétszázadik Ballack után.

Az önkéntes tartalékok csakhamar elvesznek a piros-fehér tengerben, itt aztán mindenki kiélheti rejtett öltözködési hajlamait, népszerű az ugyancsak nemzeti színű tollboa, amelyet valamilyen rejtélyes okból leginkább narancssárgába hajló cowboykalappal kombinálnak viselőik. Váratlanul előbukkan egy horvát drukker is, saját bevallása szerint annyira részeg, hogy maga sem tudja, hogy került ide ahelyett, hogy a saját csapatát nézné.

Forrás: Getty Images

Az osztrák drukkereken semmi nem múlott, a stadionban és azon kívül sem

Az osztrákok már negyven perccel a kezdés előtt extázisban követik a közvetítést, az össznépi őrjöngést teljes béke övezi, egyedül egy félmeztelen kopasz férfi és egy fehér inges menedzseralkat furcsa párosa vadul be a kelleténél jobban, miközben a Radio Wien hosszúkás reklámlufijával kardozik, ám a fegyver rövidesen leereszt, így szűkebb környezetük megkönnyebülésére a játéknak is vége szakad.

Történelmi sérelmek ide vagy oda, a bécsiek a németeket sem bántják, egyedül akkor kezdenek tömeges fújjolásba, amikor a stadionba érkező Angela Merkel jelenik meg a kivetítőn, a himnuszukat és a Nationalelfről adott közeliket kulturáltan nézik és hallgatják végig. A kezdő sípszó hatására természetesen tovább fokozódik a lelkesedés. "Ideges a csapat, de szerencsére a németek is azok" - fordul felém egyik alkalmi nézőtársam, aki láthatóan szintén nem nyugodt, a söröspohara egyharmadát legalábbis már kényszeresen elfogyasztotta. Egy eddig egykedvűen álldogálló fiatal lány váratlanul a fülembe sikít, amikor az osztrákok keménylegénye, Pogatetz összecsap majd összeszólakozik Podolskival. "Imádom az agresszív férfiakat" - magyarázza ellágyultan, hogy aztán a meccs végéig csönben maradjon.

Mivel Ausztria egyelőre abszolút pariban van, egy percre sem lankad a hangulat, a tetőfokát pedig akkor éri el, amikor a játékvezető a lelátóra zavarja a két szakvezetőt. Kisebb meglepetésemre a tömeg nem fütyüli ki a jelenetet, hanem egy emberként röhögni kezd rajta, majd Josef Hickersberger éltetésébe fordul át, és többször is elénekli a "Hicke Hacke Hicke Hacke hoi hoi hoi" szövegű dalocskát. A pohárevő srác megmutatja, hogy neki már csengőhangban is megvan, elismerően bólogatok, mit mást tehetnék.

Forrás: Getty Images

A vége pedig papírforma: a sportág, amit 22-en játszanak, a végén pedig mindig a németek nyernek

A szünetben elindulok hotdogért, de hamar rájövök, hogy több ezer ember gondolkodott hozzám hasonlóan. Gyorsan feladom, rágyújtok inkább az utolsó cigimre, azt is elkunyerálja tőlem egy hosszú hajú fan, cserébe megosztja velem ünnepélyes elhatározását, miszerint bár világ életében az Ausztriában fekete pártiaknak is nevezett jobboldali szavazók közé tartozott, ha nyer a válogatott, úgy átáll a "vörösökhöz". Ahogy a végére ér, Ballack bődületes gólja a félidő elején máris távolabb sodorja politikai pálfordulásától, nincs az az alkohollal elzsibbasztott arc, amelyről le ne hervadna a mosoly körülöttem, páran az eget kémlelik szemrehányón, s csak a pár perccel később bejátszott horvát találat adja vissza a hitüket.

Múlik az idő, az osztrákok erőlködnek, de az üdvösséghez szükséges két gól nincs benne a játékukban. "Scheisse für Deutschland" - kiáltja egy elkeseredett, parókás fiú, de lassan ő is kénytelen belátni, hogy nem egészen ez a helyzet: Németországnak újabb három pont jut, amivel negyeddöntősnek mondhatja magát. Pár perccel később már egyértelmű az összecsapás kimenetele, mégsem kezd elszivárogni a nép, Hoffer utolsó percekben adódó helyzetét ugyanolyan ovációval fogadják, mintha a továbbjutás múlna rajta.

A tömeg fele a lefújás után is ottmarad bulizni, sőt, van aki kifejezetten a meccset követő partira érkezik, én inkább a távozókkal tartok. Ők sem tűnnek szomorúnak, nem látni rajtuk indulatot sem, senki sem szidja az osztrák csapatot, ellenkezőleg, ha valaki esetleg nem tudja az eredményt, könnyedén azt hiheti, hogy Ausztria győzött. Az utcán, az aluljáróban és a metróban egymást érik a válogatott dicséretét zengő indulók, helyenként kollektív örömtánccal is megspékelve. Az egyik megállónál maroknyi német csoport száll fel, velük is kedélyesen elrötyörésznek a vesztes fél hívei, a végén még egy közös éneklés is belefér. Egyedül a metróvezető veszíti el az uralmát idegei felett, minden állomáson fülsüketítőbb ordítással utasítva a utasokat a szabályszerű le- és felszállásra. Van, akinek nem lehet a kedvében járni...