Két Európa-bajnokságon is a politika döntött

Nyugat-európai politikusok sora jelezte már, hogy kihagyja a nyári Európa-bajnokságot az ukrán belpolitikai helyzet miatt, az UEFA-nál pedig már az Eb elhalasztása is felmerült mint vészforgatókönyv. Az Eb-k történetében a politika már többször is nagyon fontos szerepet játszott, gyakorlatilag kétszer is beleszólt az aranyérem sorsába.

Alig több mint egy hónappal az Európa-bajnokság rajtja előtt aggasztó hírek érkeznek Ukrajnából. Április 27-én Dnyipropetrovszkban pokolgépes merényletet követtek el, amelyet a rendőrség terrorcselekménynek minősített, és bár a városban nem rendeznek Eb-mérkőzést, az eddig is sokakban motoszkáló gondolat, miszerint Ukrajna nem a legalkalmasabb helyszín, most sokakban megerősödött.

Az UEFA szerint arról szó sem lehet, hogy egy másik ország beugróként átvegye a rendezést, végső esetben inkább egy évvel elhalasztják a tornát. Erre persze kicsi az esély, sokkal valószínűbb, hogy az Eb-t az eredeti menetrend szerint megtartják, ez esetben azonban Ukrajna várhatóan nagy presztízsveszteséget szenved, mivel több nyugat-európai politikus, illetve EU-tisztviselő is jelezte, hogy nem utazik oda, így vállalva szolidaritást Julija Timosenkóval. A korábbi ukrán miniszterelnököt tavaly hétéves börtönbüntetésre ítéltek korrupció vádjával, ám mindez sokak szerint a jelenleg hatalmon lévő Viktor Janukovics elnök politikai bosszúja. Timosenkót állítólag nem megfelelő körülmények között tartják börtönében, és több helyen is megsérült, amikor akarata ellenére erőszakkal kórházba vitték. A politikus ezért április 20-án éhségsztrájkot kezdett.

Nemrégiben az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso jelentette be, hogy nem lesz ott az Európa-bajnokság megnyitóján, és a Der Spiegel információi szerint a német kancellár, Angela Merkel is bojkottálhatja az Eb-t, pedig ő rendszeres nézője a válogatott mérkőzéseinek.

A tornára kijutott országok vezető politikusai közül a cseh elnök, Václav Klaus, illetve a dán sportminiszter, Uffe Elbeak is hasonló lépésen gondolkodik. Mindez kínos az ukránok számára, arról nem is beszélve, hogy ilyen körülmények között alighanem a szurkolók is alacsonyabb számban látogatnak majd el az országba, és ez a bevételt is jelentősen csökkentheti.

Kubala esélyes volt az aranyra

Viszont a a pályán történeteket ez legalább nem befolyásolja, ellentétben jó néhány korábbi Európa-bajnoksággal, amikor a politikának döntő szerepe volt abban, hogy melyik csapat nyeri az aranyérmet.

Rögtön az első, 1960-as kiírásban ez volt a helyzet: az akkor még Európai Nemzetek Kupájának hívott viadalra például Olaszország, az NSZK és Anglia sem jelentkezett, Spanyolország viszont igen, és nagy esélyesnek is számított, hiszen olyan játékosai voltak, mint Alfredo di Stefano, Kubala László, Francisco Gento vagy Luis Suárez.

Kubala dekázik Di Stefano társaságában

A nyolcaddöntőben a spanyolok 7-2-es összesítéssel verték ki a lengyel csapatot, a következő körben azonban összesorsolták őket a Magyarországot búcsúztató Szovjetunióval, ami nem sok jót ígért. A két ország között ugyanis igencsak fagyos volt a politikai viszony, Spanyolországban javában tartott a Franco-rezsim, míg a szovjetek korábban a spanyol polgárháborúban a köztársaságpártiakat támogatták. Így aztán Francóék győzelme után a Szovjetunió megszakított minden diplomáciai kapcsolatot Spanyolországgal, márpedig a két válogatottnak el kellett volna utaznia a másik országába (1960-ban még csak négycsapatos döntőt rendeztek, előtte pedig oda- és visszavágós alapon dőlt el a továbbjutás.)

Úgy tűnt, hogy a sport erősebb lesz a politikánál, hiszen a két szövetség megegyezett az időpontokban: az első találkozót 1960. május 29-én rendezték volna Moszkvában, a visszavágót pedig június 6-án Madridban, és még abban is megállapodtak, hogy szükség esetén a harmadik, mindent eldöntő találkozót Rómában vagy Párizsban rendezik.

Franco nem akart szovjeteket spanyol földön

A spanyol szövetségi kapitány, Helenio Herrera május 20-án kihirdette keretét, a játékosok négy nappal később találkoztak Madridban, hogy elutazzanak Moszkvába, erre azonban nem került sor. A spanyol szövetség elnöke, Alfonso de la Fuente Chaos csak annyit mondott az okokat firtató Di Stéfanónak: "Nem megyünk Moszkvába, mert Franco ezt mondta."

A spanyol lapokban mindössze ennyi jelent meg május 25-én: "A Spanyol Labdarúgó-szövetség tájékoztatta a UEFA-t, hogy lemondta a Szovjetunió elleni Európai Nemzetek Kupája-mérkőzést." Ahogyan később a madridi sportújság, a Marca felidézte az eseményeket, a döntést a legmagasabb politikai szinten hozták meg, a Minisztertanácsban. Franco egyrészt nem szerette volna, hogy a szovjetek az esetleges győzelmüket politikai célokra használják fel (a proletárdiktatúra győzelme a fasizmus felett), de ennél is fontosabb, hogy nem volt hajlandó vízumot adni a szovjet csapatnak, nem is annyira a focistáknak, hanem az őket elkísérő delegáció tagjainak.

Az UEFA nem akarta, hogy a kontinens egyik legjobb csapata kihagyja a tornát, ezért megpróbált megoldást keresni, a spanyolok pedig három verziót is felajánlottak. Hajlandóak lettek volna mindkét meccset Moszkvában lejátszani, amennyiben a szovjetek állják az anyagi költségeket, és részesedést adnak a bevételből; belementek volna abba, hogy a visszavágó egy semleges stadionban legyen; sőt, abba is, hogy mindkét meccset semleges pályán rendezzék. A szovjeteknek azonban egyik megoldás sem tetszett, sőt, 600 ezer rubel kompenzációt akartak a spanyoloktól, mondván, már eladtak 100 ezer jegyet a mérkőzésre. Az UEFA nem tehetett mást, mint hogy mindkét találkozót 3-0-val a szovjeteknek ítélte, akik így játék nélkül jutottak a legjobb négy közé, és meg is nyerték a tornát. A spanyolok meg megúszták kétezer svájci frankos büntetéssel, pedig akár ki is zárhatták volna őket a következő Eb-ről, amelyet éppen Spanyolország rendezett, és a döntőben éppen a Szovjetuniót győzte le. Franco addigra enyhült egy kicsit.

Az ENSZ nemet mondott a jugoszláv Eb-re

Az 1964-es Európa-bajnokság során is volt egy hasonló eset, bár a futballvilágot nem nagyon rázta meg, hogy a görögök inkább visszaléptek, mint hogy játszaniuk kelljen Albániában, ezt követően pedig a politika szerencsére kivonta magát az Eb-k történetéből - egészen 1992-ig. A svédországi torna előtt a jugoszláv csapatot az egyik titkos esélyesnek tartották, nem véletlenül. A válogatott magját az 1987-ben U20-as világbajnokságot nyert együttes jelentette, olyan sztárokkal, mint Robert Prosinecki, Robert Jarni, Zvonimir Boban, Davor Suker, Predrag Mijatovic - hozzájuk csatlakozott még többek között Dragan Stojkovic, Vladimir Jugovic, Srecko Katanec, Dejan Savicevic és Darko Pancev. A jugoszláv labdarúgás ekkor volt a csúcson, a Crvena Zvezda 1991 májusában megnyerte a BEK-et, az U21-es válogatott 1990-ben Európa-bajnok lett, a nagyválogatott pedig nyolc meccsből hetet nyerve, 24-4-es gólkülönbséggel első lett selejtezőcsoportjában.

Az országban azonban eközben egyre nagyobb lett az etnikai feszültség, Jugoszlávia kezdett széthullani: 1991 júniusában Szlovénia és Horvátország, 1992 januárjában Macedónia, három hónappal később pedig Bosznia mondta ki a függetlenségét. Kitört a polgárháború, amelynek egyik előzményeként éppen egy futballmeccset, az 1990 májusában lejátszott Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda bajnokit tartanak számon.

Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a jugoszláv együttes ott lehet az Európa-bajnokságon, amely 1992. június 10-én kezdődött. A válogatott megkezdte a felkészülést, a horvátok, a szlovének és a macedónok nélkül, sőt, a szövetségi kapitány, a bosnyák származású Ivica Oszim is lemondott. A csapat irányítását Slobodan Santrac vette át, és el is utazott a csapattal Svédországba - a 23-as keretben még így is olyan labdarúgók voltak, mint Miroslav Djukic, Stojkovic, Sinisa Mihajlovic, Jugovic, Savicevic és Mijatovic. Tíz nappal a rajt előtt, május 31-én azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa embargót hirdetett az ország ellen, a FIFA és az UEFA pedig azonnal csatlakozott, kizárva a csapatot az Eb-ről. A plávik helyett a kvalifikációs sorozatban mögöttük végzett Dánia indulhatott, és ha már ott volt, meg is nyerte az Európa-bajnokságot.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem volt ilyen szigorú a jugoszláv sportolókkal szemben: akik kijutottak az 1992-es barcelonai olimpiára, azok el is indulhattak, igaz, nem jugoszláv színekben, hanem "független résztvevőként".

www.global-soccer.eu