Vágólapra másolva!
Gianluigi Buffon bosszúsan jött le a pályáról, mert elégedetlen volt az utolsó öt perccel. A meccs előtt másfél órán át ünneplésekről szóló videókat nézett.
Vágólapra másolva!

Miután lefújták a németek elleni, olasz győzelemmel zárult elődöntőt, Gianluigi Buffon nem tűnt túl boldognak, és a meccs után azt mondta, felbosszantotta az utolsó öt perc. "Valami különlegesért és nagyon értékesért játszunk, így nem volt helyes, hogy felhoztuk őket az utolsó öt percben. A tűzzel játszottunk" - mondta a kapus.

"Ha kiegyenlítettek volna 2-2-re, akkor a hosszabbításban 9-2-re kaptunk volna ki. Minden meccsen inkább teljesítményünket és a hozzáállásunkat értékelem, mintsem, hogy nyertünk vagy kikaptunk" - jelentette ki a remekül védő kapus.

"Alig aludtam a meccs előtt, de nem az ellenfelünk játékának tanulmányozása miatt. Másfél órán keresztül Youtube-videókat néztem arról, hogy hogyan ünnepelték Olaszország utcáin az angolok elleni továbbjutásunkat. Libabőrös lettem tőlük, és el tudom képzelni, mi van most otthon" - mondta Buffon.