Bosszúra készült a lekövérezett Cassano

Vágólapra másolva!
A Real Madridban 2006 és 2008 között kevés sikerrel szerepelt Antonio Cassano az esti Eb-döntőben szeretett volna bosszút állni a spanyolokon, akik légióskodása idején kövérnek nevezték. Nem sikerült.
Vágólapra másolva!

"Fantasztikus lenne legyőzni Spanyolországot!" - nyilatkozta a döntő előtt az olaszok csatára. "Nem szereztem túl jó tapasztalatokat a Real Madridnál. Kövérnek neveztek, amit nem igazán értékeltem. Most szeretném a helyükre rakni a dolgokat."

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Előzetesen sem az olaszokat tartották az Eb-döntő esélyesének, ám Cassano ezt cseppet sem bánta. "A spanyolok azt hiszik, hogy mi már annak is örülünk, hogy bejutottunk a fináléba. Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Spanyolország, csakúgy mint Németország, sohasem lazsálhatott ellenünk, mindig is megizzasztottuk őket. Most sem lesz ez másképp."

Utólag elmondható: tévedett.