Spanyolország

Vágólapra másolva!
Olyan jól aligha játszhat a spanyol válogatott, mint az előző Eb-n, de leírni még a vb-kudarc fényében sem tanácsos. Bivalyerős a keret, Del Bosquénak csak ki kell találni, mivel lehet a fiúkat motiválni.
Vágólapra másolva!

Címvédőként, de nem első számú esélyesként vág neki az 2016-os Eb-nek a spanyol válogatott. Noha az előző két Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában még gólt sem kapott, ez a torna koránt sem ígérkezik ennyire simának. Elég, ha a 2014-es vb-re gondolunk, ahol Vicente del Bosque csapata már a csoportkörben elvérzett Chilével és Hollandiával szemben.

Jöjjenek az újak!

A kínos kiesés után Del Bosque a keret felfrissítését tűzte ki célul, annál is inkább, mert az aranygeneráció tagjai közül többen is visszavonultak, mindenekelőtt a sikerekből oroszlánrészt vállaló Xavi és Puyol. A helyükre kerülők között olyanok vanak, mint a bilbaói San José és a madridi Isco.

Az időközben átalakított keret a stílusjegyeit megtartva, impozáns mérleggel,

9 győzelemmel és mindössze 1 vereséggel zárta az Eb-selejtezőket

– az az egy a szlovákok ellen csúszott be. A felkészülési mérkőzéseken az angolok (2-0) és az olaszok (1-1) ellen sem ment rosszul, utóbbi meccs pedig azért is emlékezetes, mert gólt szerzett a 35 évesen a válogatottba ismét bekerülő Aritz Aduriz.

Lesz-e center?

A veterán baszk gólvágó szereplése azért is érdekes kérdés, mert Vicente del Bosque számára nagy fejtörést okozhat a csatársor összeállítása. Korábban többször is előfordult, hogy klasszikus center nélkül, hamis kilencessel küldte a pályára csapatát. A selejtezősorozatban azonban Paco Alcácer révén visszatért a centerjátékhoz, a valenciai támadó pedig 5 góljával házi gólkirályként végzett. Ennek ellenére nincs kényelmes helyzetben, mert Aduriz és a szezon végére formába lendülő Fernando Torres is jó eséllyel pályázik a helyére.

A keret

Kapusok: Iker Casillas (Porto), David de Gea (Manchester United), Sergio Rico (Sevilla)
Védők: Marc Bartra (Barcelona), Jordi Alba (Barcelona), Gerard Piqué (Barcelona), César Azpilicueta (Chelsea), Héctor Bellerín (Arsenal), Sergio Ramos (Real Madrid), Juanfran (Atlético Madrid).
Középpályások: Sergio Busquets (Barcelona), Mikel San José (Athletic Bilbao), Cesc Fábregas (Chelsea), David Silva (Manchester City), Thiago Alcántara (Bayern München), Bruno Soriano (Villarreal), Andrés Iniesta (Barcelona), Koke (Atlético Madrid).
Csatárok: Pedro Rodríguez (Chelsea), Álvaro Morata (Juventus), Aritz Aduriz (Athletic Bilbao), Nolito (Celta Vigo), Lucas Vázquez (Real Madrid).