Wales

Vágólapra másolva!
Szinte hihetetlen, hogy egy olyan futballcsapat, amelyben időről időre korszakos klasszisok futballoztak, 1958 óta először jusson el egy világversenyre. Talán nem véletlen, hogy most végre sikerült, és most nem csak Gareth Bale-re gondolunk.
Vágólapra másolva!

A sportág történetében a walesi volt a harmadik válogatott, amely hivatalos mérkőzést játszott: 1876. március 25-én Skóciától kapott ki 4-0-ra. Az amatőrcsapatban akkor ügyvéd, fakereskedő, katona, kőfaragó, bányász és kéményseprő is szerepelt.

Wales ehhez képest azóta egyszer játsztott komoly tornán,

a svédországi világbajnokságon a negyeddöntőig jutott.

1976-ban volt ugyan esély az Eb-szereplésre, a selejtezőcsoportot úgy nyerte meg öt győzelemmel és egy vereséggel, hogy Magyarországot oda-vissza verte (2-0, 2-1) – megtanulhattuk örökre John Toshack, a Liverpool csatára, a Real Madrid később edzője nevét, aki mindkétszer betalált a magyar kapuba. A nyolcaddöntőben aztán Jugoszlávia erősebbnek bizonyult (2-0, 1-1), a walesiek nem jutottak ki az akkor még négycsapatos tornára.

Az 1984-es Eb selejtezőjében is a jugoszlávok okoztak gondot: a csoportelsőség kérdéséről Mehmed Bazdarevic 81. percben szerzett egyenlítő gólja döntött. 2004-ben a csoportmásodik hely pótselejtezőt jelentett, azt viszont az oroszok 1-0-s összesítéssel megnyerték.

Hiába nőttek fel olyan klasszisok, mint Ian Rush, Mark Hughes, Ryan Giggs, Neville Southall, Gary Speed, Dean Saunders vagy Craig Bellamy, a válogatott egészen mostanáig nem jutott ki nagy tornára. Ezúttal viszont

az Európa-bajnoki selejtezők B csoportjában Belgium mögött a második helyen továbbjutott,

hat győzelem és három döntetlen mellett csak Boszniától kapott ki, amikor számára már mindegy volt az eredmény.

A mostani keretben is akadnak remek futballisták: Gareth Bale (Real Madrid), Aaron Ramsey (Arsenal), Joe Allen (Liverpool) vagy Ben Davies (Tottenham) tudása alapján van esély arra, hogy Chris Coleman szövetségi kapitány csapata ne játsszon majd alárendelt szerepet.

A keret

Kapusok: Wayne Hennessey (Crystal Palace), Danny Ward (Liverpool), Owain Fon Williams (Inverness).
Védők: Ben Davies (Tottenham), Neil Taylor (Swansea), Chris Gunter (Reading), Ashley Williams (Swansea), James Chester (West Bromwich), Ashley Richards (Fulham), James Collins (West Ham).
Középpályások: Aaron Ramsey (Arsenal), Joe Ledley (Crystal Palace), David Vaughan (Nottingham Forest), Joe Allen (Liverpool), Jonathan Williams (Crystal Palace), George Williams (Fulham), Andy King (Leicester City), Dave Edwards (Wolverhampton).
Csatárok: Gareth Bale (Real Madrid), Hal Robson-Kanu (Reading), Sam Vokes (Burnley), Simon Church (Milton Keynes), David Cotterill (Birmingham City).

Egy ilyen kezdőcsapat, például, nem hangzana rosszul: Hennessey – Gunter, Chester, Williams, Davies, Taylor – Ramsey, Ledley, Allen – Bale – Robson-Kanu.