Jót edzettek az ítéletidőben Storckék

STORCK, Bernd
Telki, 2016. március 21. Bernd Storck szövetségi kapitány (b) és Andreas Möller edző a horvátok elleni felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén Telkiben 2016. március 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Kemény edzésekkel kezdődött a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ausztriai edzőtábora szerdán.
Vágólapra másolva!

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolója szerint a nemzeti csapat bő keretének Magyarországon játszó tagjai kedden este érkeztek meg az ausztriai edzőtábor helyszínére, szerdán reggel fél 8-kor pedig 40 perces futással megkezdődött a szakmai stáb által összeállított edzésprogram.

Egy rövid pihenő után, 11 órakor már edzésre jelentkeztek a játékosok, és ezen a gyakorláson már előkerültek a labdák is. Az ebéd és a csendes pihenő után következett a délutáni tréning, amelyre két csoportban érkeztek meg a kerettagok, gyorsaságfejlesztés, erősítés és futás színesítette az edzést.

Bernd Storck meghajtotta a csapatát Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Komoly fizikai megterhelést jelentő napon vannak túl a játékosok" - idézte a szövetség honlapja Bernd Storck szövetségi kapitányt. "Főleg a délelőtti edzés volt nagyon intenzív,

Az időjárás délelőtt még kegyes volt hozzánk, de délután egy heves eső is nehezítette a dolgukat. A kicsit zordabb délutáni időjárástól eltekintve azonban nagyon pozitív napon vagyunk túl."