Németh Krisztián

Németh Krisztián, foci
Hungary's forward Krisztian Nemeth jumps for the ball during their Euro 2012 qualification match against San Marino on June 7, 2011 at Olympic stadium in San Marino. AFP PHOTO / ANDREAS SOLARO
Vágólapra másolva!
Utánpótlástornákon már bizonyította tehetségét, volt U20-as vb-bronzérmes és U19-es Eb-3., és 2014-16 között sikeresen szerepelt az amerikai bajnokságban is. Január óta a katari al-Garafa játékosa. Az Eb-selejtezők során a görögök elleni októberi meccsen két gólt lőtt.
Vágólapra másolva!

Az 1989-es születésű Németh szülővárosában, Győrben kezdte focizni, végül 2005-ben került fel a fővárosba az MTK-hoz. 37 bajnoki mérkőzésen 14 gólt szerzett, a klub a 2006–2007-es szezonban többek között neki köszönhetően lett bajnoki ezüstérmes.

Ezután a Liverpool szerződtette le, azonban nem tudta beverekedni magát a felnőtt keretbe. Megfordult Görögországban és Hollandiában is, de komolyabb áttörést az Egyesült Államokban ért el karrierjében.

Bejött neki Amerika

2014 decemberében a Sporting Kansas Cityhez igazolt. Az idényben csapata legeredményesebb támadója volt: 29 bajnokin 11 gólt szerzett. Júniusban jelölték a hónap játékosa címre, a későbbi bajnok Portland Timbers ellen lőtt gólját pedig a szezon legszebb találatának választották. Az Mlssoccer.com, a helyi profi liga hivatalos honlapja az 1996-os indulása óta lőtt összes gól közül minden idők legnagyobb kansasi góljának is megválasztották a Portland elleni találatot.

Forrás: AFP/Andreas Solaro

A Kansas-nél elért dicsőség fényét egy, az "ellenfél testi épségét veszélyeztető" szabálytalanságért kapott, pénzbüntetéssel is járó egy meccses eltiltás, valamint a távozás körüli kommunikációs hercehurca árnyékolta be. Németh Facebook-oldalán hosszú bejegyzésben köszönt el a klubtól, melyben hangsúlyozta, döntésében nagy szerepet játszott a közelgő Európa-bajnokság.

Valamint közölte, a katari fizetésének a harmadáért is szívesen Amerikában maradt volna. Peter Vermes, a Sporting Kansas City magyar származású menedzsere szerint másképp történt a magyar válogatott támadó átigazolása, mint ahogy azt Németh érzékelteti.

Katarban szórja a gólokat

Németh végül 2016 januárjában a katari Al Garafához igazolt, ahol megközelítőleg 1,3 millió eurós (409 millió forintos) fizetést kap.

Első meccsén már góllal mutatkozott be, második mérkőzésén az El-Dzsaiz ellen pedig már duplázni tudott.

Tavasszal 10 klubmeccsén 7 gólt lőtt.

A fiatal játékos az U21-es Eb kivételével minden korosztályban részt vett a válogatott kontinenstornán, ezen felül a végül bronzérmet érő világbajnokságot is megjárta az U20-as válogatottal. A 11-es párharccal eldöntött mérkőzésen Németh a büntetőpárbaj során kihagyta a lehetőséget, a játékvezető azonban a kapus bemozdulása miatt visszafújta a lövést. Másodszorra a csatár már betalált, a csapat pedig – Gulácsi elképesztő teljesítménye mellett – megnyerte a meccset.

Németh Krisztián Forrás: AFP

A felnőtt válogatottban Németh egy ideig csak a kispadon kapott helyet. Később tizenkét válogatott fellépés után sem sikerült bevennie a kaput. 2013. szeptember 10-én az észtek elleni vb-selejtezőn sikerült megszereznie első gólját a válogatottban.

Németh tavasszal térdsérülést szenvedett, de a több hetes kihagyás ellenére is megkapta behívóját a válogatottba, ahol korábbi csatár pozíciójához képest a szélre húzva játszik és továbbra is élvezi Storck bizalmát.