Csányi: 50 százalék, hogy továbbjutunk

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a magyar válogatottal kapcsolatos bejelentést tesz az OTP Bank székházában tartott sajtótájékoztatón 2016 március 21-én.

Galambos Petinek Dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a magyar válogatottal kapcsolatos bejelentést te
Dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a magyar válogatottal kapcsolatos bejelentést tesz az OTP Bank székházában tartott sajtótájékoztatón 2016 március 21-én. Galambos Petinek
Vágólapra másolva!
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nem tippelős típus, mégis megbecsülte, mekkora az esély a továbbjutásra az Eb-n. Elmondta azt is, mit bír nagyon Bernd Storckban.
Vágólapra másolva!

Bár nem tippelgetős típus, "ötven százalék esélyt" ad rá Csányi Sándor, a Magar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, hogy a válogatott továbbjut a csoportjából a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon – derül ki a keddi Nemzeti Sportban megjelent interjújából.

Csányi ugyanakkor úgy gondolja, ha esetleg meccset sem nyer a csapat, viszont

az oroszországi vb ősszel induló selejtezőit sikerrel veszi,

akkor is elégedettek lehetünk. Ha a franciaországi torna csak a tapasztalatszerzést szolgálja, akkor "nekünk most még nem kell a pontokat számolgatni".

Az elnököt érdekli a játékosok véleménye is Fotó: Szabó Gábor - Origo


Az elnök azt is mondta, hogy a szövetségben végzett munka néha nagyobb terhet jelent, mint az OTP Bank irányítása, szokott vitatkozni is Bernd Storckkal, de ezt nem bánja, mert "nagyon bírja" a kapitányban, hogy nem köntörfalaz, őszintén és direkten fogalmaz.