Remek hangulatban edzett a válogatott

szurkolói zóna
Párizs, 2016. június 9. Szurkolók gyülekeznek az Eiffel-torony előtt kialakított szurkolói zónánál Párizsban 2016. június 9-én, egy nappal az EB kezdete előtt. (MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)
Vágólapra másolva!
A franciaországi Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott csütörtök délelőtt városnézésen vett részt Cannes-ban, délután pedig nyilvános edzést tartott.
Vágólapra másolva!

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a rövid cannes-i kirándulás után együtt ebédelt a delegáció, később pedig Tourettes-be, a média képviselői és a helybeli érdeklődők számára is nyilvános edzés helyszínére utazott.

Közel kétszáz fiatal foglalt helyet a pálya melletti lelátón,

akik - miután Bernd Storck szövetségi kapitány két csoportra osztotta a játékosokat - hangos buzdításba kezdtek, és minden gólt éljenzéssel köszöntöttek, így igazán jó hangulatban telt a foglalkozás. A játékosok a tréning végén labdákkal hálálták meg a buzdítást, majd egy közös fotóra is összeálltak a fiatalokkal.

Gyűlik a tömeg a szurkolói zónákban is Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Az edzésen a labdarúgók egyik csoportja speciális szabályok szerint lábteniszezett, a másik pedig a támadásvezetést gyakorolta. Utóbbiak különböző felállásokban és variációkban támadták a kaput, amelyben Király Gábor állt, aki hamar a szurkolók kedvence lett.

Elek már jól van, és nyerni akar

A gyakorlás végén Elek Ákos újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy felépült bokasérüléséből, már tökéletes állapotban van, így teljes értékű edzésmunkát tudott végezni. A Diósgyőr középpályása szerint némi finomításra még szükségük van az első meccsig, de biztos benne, hogy megfelelő eredményt fognak elérni kedden Ausztria ellen.

- fogalmazott Elek.

Az Európa-bajnokság nyitónapján, pénteken ismét két edzés vár a magyar játékosokra, délelőtt pedig Bernd Storck megtartja első franciaországi sajtótájékoztatóját a magyar csapat médiaközpontjában.