Nem csak Kádárt vizsgálják a válogatott orvosai

Pireusz, 2015. október 11. Lovrencsics Gergő, miután gólt szerzett a Görögország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Pireuszban, a Karaiszkakisz Stadionban 2015. október 11-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás a válogatott vasárnapi edzésén kisebb rúgást kapott, az MLSZ weboldala szerint mindkét játékosra orvosi vizsgálat vár.
Vágólapra másolva!

A magyar válogatott hétfőn délelőtt elutazott Bordeaux-ba, a keddi, Ausztria elleni Európa-bajnoki mérkőzés helyszínére.

A megérkezést követően a találkozó helyszínén edz a csapat 16.30-kor, de délután nemcsak a szakmai stábnak lesz dolga, hanem az orvosi csapatnak is, ugyanis

két játékosunk is kisebb sérüléssel bajlódik:

Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás egyaránt a vasárnapi edzésen kapott rúgást a lábára.

Lovrencsics a görögök ellen gólt szerzett, Ausztria ellen kérdéses a játéka Forrás: MTI/Illyés Tibor

A két játékos állapotáról a hétfői vizsgálatok után kaphat képet Bernd Storck szövetségi kapitány.

Kádár sérüléséről már vasárnap tudni lehetett, a Lech Poznan bal oldali védője az egymás közti passzolgatás során Gera Zoltánnal rúgott össze, majd a földre rogyott, és percekig ápolták, végül befáslizták a bal lábát, és elhagyta a pályát.