Vágólapra másolva!
Pontosabban a Record című lap nyomtatott verziójában és az online felületen is vezető sztori a magyar válogatott és a Ferencváros 21 éves játékosa.
Vágólapra másolva!

„Nagy a megfelelő áron” - ilyesmi címmel jelent meg a nyomtatott verzió, amelyben arról írnak, hogy 1,5 millió eurót fizethet a Benfica a magyar bajnok középpályásért.

A címlapon Ronaldót is elhomályosítja Forrás: Record

Az online felületen Rui Gomes da Silval, a Benfica alelnöke így nyilatkozott Nagy Ádámról: „A magyaroknak van egy nagyszerű játékosa, aki azt mondta, hogy szívesen jönne a Benficába, és pótolná a Bayern Münchenbe igazoló Renato Sanchest.”

Vezető hír Nagy Ádám a portugál oldalon Forrás: Record

Az már szinte biztos, hogy Nagy Ádám a következő szezont nem a Ferencvárosban kezdi, hiszen az előző idény mellett az Európa-bajnokságon is kiemelkedőt játszik, az univerzális középpályások között például az Eb mezőnyében a mértékadó Whoscored osztályzatai szerint a 11. helyen áll két forduló után.