Király törött ujjal védett a belgák ellen

Toulouse Magyar - Belga
Toulouse Magyar - Belga
Vágólapra másolva!
Talán az egész Európa-bajnokság legnagyobb védését mutatta be Belgium ellen Király Gábor, aki elmondta, De Bruyne lövésénél eltört az ujja, így 55 percet sérülten védett végig. 
Vágólapra másolva!

"Kicsit rosszul értem bele a labdába, így a gyűrűsujjamban eltört egy porc. Éreztem a kesztyűben, hogy valami nem stimmel, rosszul állt az ujjam, de ott helyben visszatettem, és mehetett tovább a mérkőzés" - mondta a TV2-nek nyilatkozva a magyar válogatott egyik hőse.

"Az adrenalin miatt nem is nagyon érzed a fájdalmat ilyenkor. Ez egyébként nem akkora ügy, hozzá vagyok szokva az ilyen sérülésekhez, nem is szoktam ápolást kérni" - tette hozzá Király.

A magyar válogatott kapusa elmondta, még nem döntött a válogatottsággal kapcsolatban, de egy korábbi nyilatkozatában utalt rá, hogy soha nem fogja lemondani, ha hívják, jön.