Vágólapra másolva!
Az orosz válogatott pocsék Eb-szereplése miatt népi kezdeményezés indult a válogatott szétzavarására.
Vágólapra másolva!

Már több mint 330 ezren írták alá azt az online petíciót, amiben a kezdeményezők azt kérik, hogy az Orosz Labdarúgó-szövetség oszlassa föl a válogatottat a szégyenteljes Európa-bajnoki szereplés után – adta hírül a Sputnik orosz hírügynökség.

Forrás: Sputnik/Vladimir Pesnya

„Minden orosz drukker a csodára vár, de az már tíz éve nem akar megtörténni. Valamit változtatni kell" – írják a petíció megfogalmazói, akik azt tanácsolják, hogy a válogatott menedzselésére szánt pénzekből építsenek inkább új pályákat, és fordítsák az utánpótlás képzésére.

Tárgyalhatnák is

A több mint 330 ezer aláíró azt jelenti, hogy a témát akár napirendre is vehetné az orosz parlament – igaz, ők nem szólhatnak bele a szövetség ügyeibe, mert akkor kizárja az országot a soraiból a FIFA.

Az orosz válogatott a selejtezőkből Ausztria mögött másodikként jutott ki az Európa-bajnokságra, ahol könnyűnek tűnő csoportba került. Azonban az első csoportmeccsen Anglia ellen elért 1-1-es döntetlen után előbb Szlovákiától kaptak ki 2-1-re, majd Wales gázolt át rajtuk egy 3-0-s győzelemmel, így az oroszok egy ponttal és 2-6-os gólkülönbséggel utolsó helyen zúgtak ki a csoportból.