Szenzációs hajrát vágtak ki asztaliteniszezőink a kantoni csapat-világbajnokságon, hiszen Eb-aranyérmes női együttesünk az ötödik helyért 3-0-ra verte a két honosított kínai játékossal felálló osztrákokat, s legjobb európai nemzetként zárt, a férfiak pedig 3-2-re legyőzték a horvátokat, és bent maradtak a Bajnoki Divízióban.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0803/20080301pingpong2.jpg)
Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina és Li Bin a tavalyi belgrádi Eb megnyerése után Kantonban is ünnepelhetett, a vb-5. hely hatalmas bravúr
Athéntól Athénig
videa.hu
SportágakA pekingi játékok műsorán szereplő sportágak az asztalitenisztől a lovagláson át a vízilabdáig.
A Magyar Asztalitenisz Szövetség honlapján (www.moatsz.hu) olvasható helyszíni tudósítás szerint a Magyarország-Ausztria mérkőzés helyi idő szerint embertelen időpontban, 9.30-kor kezdődött el.
Az ötödik hely nagyon fontos volt mindkét együttesnek, és az ellenfél éppen ezért bevetette két honosított kínai játékosát, Liu Jia-t és Li Qianbinget is.
Egy klasszikusan nagy csatával indult a reggel: Tóth Krisztina-Liu Jia. Tóth legjobb magyarként 30. a világranglistán, Liu Jia viszont 16, ám versenyzők egy 11:8-as és egy 11:9-es megnyert szettel 2-0-s előnyhöz jutott. Az osztrákok kínai játékosa azonban nem adta olcsón a bőrét. Ugyan a harmadik játszmában Tóthnak mérkőzéslabdája is volt, Liu Jia ezt a szettet "kiszedte", majd a negyedikben elsöpörte Tóthot. Fantasztikus labdamenetek követték egymást, s a kínai közönség természetesen az osztráknak szurkolt. Az izgalmakról csak annyit: a mindent eldöntő ötödik játszmában 9:9 volt az állás, ezt követően azonban két zseniális Tóth-megoldás következett, s a lassan gyülekező közönség is díjazta a magyar játékos parádéját. A végén Tóth Krisztina meghajolt, megköszönte a nézőknek a figyelmet.
Li Qianbing és Póta Georgina ütközete a magyar versenyző okos, taktikus játékát hozta. Az első szett 11:7, a következő kettő 12:10 Pótának. S az osztrákok sejthették, hogy ez a hajó már elment számukra, hiszen a Lovas Petra-Martina Petzner mérkőzés esélyese egyértelműen a Postás játékosa volt. Lovas pedig csak egy játszmát engedett át Petznernek, majd nem sokkal később az immáron hivatalosan is ötödik magyar csapat boldogan ölelkezett össze - megcselekedték azt, amiért Kantonba utaztak. Sőt, egy picit túl is teljesítették az előzetes elvárásokat.
"A közönség kezdetben Liu Jiának drukkolt, ami valahol érthető, hiszen kínai játékosról van szó. A végén azonban elismertek engem is, és ezért hajoltam meg nekik. Szerintem óriási dolog, hogy a két évvel ezelőtti, brémai világbajnoki hatodik helyhez képest egy helyezéssel jobbat értünk el Kantonban. A pekingi olimpián nagyon jó lenne, ha csapatban is tudnánk játszani, ehhez azonban az kell, hogy Póta Georgina és Lovas Petra is kijusson. Személy szerint nagyon drukkolok majd nekik, már csak azért is, mert jó lenne, ha nem egyedül kellene képviselnem a sportágat az olimpián" - nyilatkozta Tóth Krisztina.
Válogatottunk a vb-n a világ 24 csapatát felvonultató Bajnoki Divízióban kilenc mérkőzést játszott, ebből hetet megnyert, legyőzte Ukrajnát, Romániát, Lengyelországot, Tajvant, Horvátországot, Hollandiát és Ausztriát, csak Szingapúrtól és Japántól kapott ki, és a legjobb európai válogatottként zárt az ötödik helyen.
Téglás Péter szövetségi kapitány a következőképpen értékelt a magyar szövetség honlapján: "Szakmailag azért is óriási ez az ötödik hely, mert azzal a hátországgal, amellyel mi rendelkezünk, nem itt kellene tartanunk. Úgy gondolom, hogy az előttünk végzett együttesek közük Kína és Szingapúr külön kategória. Japán ellen jó meccset vívtunk, Hongkong pedig ma már nem annyira erős, csak hát velük nem játszottunk. Kimondhatatlanul büszke vagyok valamennyi játékosomra, akik erőn felül teljesítettek, Tóth Krisztina pedig olyan, mint egy jó bor. 34 éves, de talán soha életében nem játszott még annyira jól, mint az utóbbi három évben, melynek megkoronázása lehetne a pekingi olimpia. Ahhoz, hogy a csapat kijusson az olimpiára, jó adag szerencse is kell, hiszen a következő két selejtezőn nagyon sok honosított kínai indul majd. Még csak annyit: szakmailag nem kicsi elégtétel az, hogy a honosításba belevágó európai országok mind mögöttünk végeztek. Tudom, hogy Li Bin személyében nálunk is van egy Kínában született játékos, de egyfelől ő egészen pici kora óta él Magyarországon, másfelől ezt az ötödik helyet úgy értük el, hogy Li Bin csak egy meccset játszott Szingapúr ellen. Abban bízom, hogy a sikert követően lesznek olyan gyermekek odahaza, akik ezt a sportágat választják, hátha valahol ott üti már a labdát egy Bátorfi Csilla, vagy Tóth Krisztina szintű tehetség."
Válogatottunk ötödik helye szombaton délelőtt vezető téma volt a nemzetközi szövetség honlapján (www.ittf.com) is. A Tóth Krisztina fotójával illusztrált cikkben Téglás Péter emlékeztetett arra, hogy nem szakadt meg egy nagy sorozat: a kantoni vb-n, a tavalyi magdeburgi csapat Világkupán, a belgrádi Európa-bajnokságon, de még a 2006-os brémai csapat vb-n sem győzte le európai együttes a magyarokat! A szövetségi kapitány nyilatkozatában külön kiemeli Lovas Petra teljesítményét, aki a csapat harmadik számú játékosaként a vb-n csak ázsiai játékosoktól kapott ki.
A cikkíró pedig párhuzamot von Lovas és az 1979-es phenjani vb-n győztes csapatunkból Gergely Gábor személye között, aki Klampár Tibor és Jónyer István mögött tulajdonképpen ugyancsak harmadik számú játékosnak számított, de mindig megnyerte a kulcsfontosságú meccseit. Akkor Berczik Zoltán szövetségi kapitány emelte ki Gergely játékának fontosságát, Kantonban pedig Lovas bizonyult a szerző szerint "Miss Megbízhatóságnak".
Nők, az 5. helyért:
Magyarország - Ausztria 3-0
Tóth Krisztina - Liu Jia 3-2 (8, 9, -11, -4, 9)
Póta Georgina - Li Qianbing 3-0 (7, 10, 10)
Lovas Petra - Martina Petzner 3-1 (8, -8, 5, 5)
döntő:
Kína - Szingapúr 3-1
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?