Három héttel azután, hogy az Európa-bajnokságon remekeltek asztaliteniszezőnőink - Szentpéterváron egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szereztek -, a salzburgi Pro Tour-versenyre is átmentették a formájukat. Szombaton este Eb-2. csapatunk a dobogó legmagasabb fokára állhatott, egyéniben pedig Tóth Krisztina bejutott az elődöntőbe.
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
A Pro Tour-versenysorozat salzburgi állomásán női csapatunk Tóth Krisztina. Póta Georgina, Lovas Petra összeállításban a szlovákokat 3:0-ra, ezután a két honosított kínai játékossal felálló lengyeleket 3:2-re verte, így került be a döntőbe, ahova a másik ágon a spanyolok a horvátok 3:1-es és az oroszok 3:2-es legyőzésével verekedték be magukat. A magyar és a spanyol csapat a szentpétervári Eb-n a csoportmérkőzések során találkozott egymással, s akkor a mieink 3:0-ra nyertek.
Salzburgban más lebonyolításban játszottak, ezen a tornán két egyes mérkőzés után egy páros következett, majd elméletileg újabb két egyes, de háromszor senki sem állhatott asztalhoz. S bár a Tóth, Póta kettős az Európa-bajnok, a lengyelek ellen taktikai okokból Tóth Lovassal játszott együtt, s ez a húzás olyannyira bejött, hogy újdonsült duónk is győzött.
A spanyolok elleni döntőben a világranglistán jelenleg 42. helyezett Tóth kezdett Zhu Fang (80.) ellen, és hétszeres Európa-bajnoknőnk 3:0-ra verte a kínai születésű ellenfelét, majd Póta (46.) is 3:0-ra győzte le Ramirezt (130.). A párosra ismét Tóth és Lovas állt fel, a túloldalon Dvorak és Ramirez kapott lehetőséget, azonban az ellenfélnek most sem termett babér. A spanyolok csak szorossá tudták tenni a mérkőzést, Tóthék 3:2-re nyertek, s csapatunk így a döntőben 3:0-s győzelmet aratva masírozott fel a dobogó legfelső fokára.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0811/20081101lovaspota.jpg)
Tóth Krisztina még egyéniben is érdekelt, a nyolcaddöntőben éppen Zhu Fangot verte, de ezen a meccsen még délelőtt sokkal jobban megizzadt, ekkor csak 4:3-ra sikerült felül kerekednie, a nyolc között pedig a negyedik kiemelt horvát Boros Tamara (32.) ellen győzött 4:2-re. Az Eb-n egyéniben bronzérmes Tóth a döntőbe jutásért vasárnap délelőtt a japán Hiurával (53.) találkozik, aki hatalmas meglepetésre 4:3-ra legyőzte a torna első számú kiemeltjét, a világranglista 8. helyén álló szingapúri Wang Yue Gut.
A legjobb négy közé nem jutott be a második és a harmadik kiemelt sem, az osztrák Liu Jia (24.) és a szingapúri Sun Bei Bei (25.) is elvérzett. A másik elődöntőben a lengyel Li Qian (36.) és a holland Li Jie (37.) találkozik. Póta még a tizenhat között Li Qiantól kapott ki 4:1-re.
"Leginkább a lengyelektől tartottunk, és mint az eredmény is mutatja, nem ok nélkül, mert velük vívtuk a legnehezebb meccsünket. A mindent eldöntő utolsó egyesben azonban Gina nagyon jól játszott, így mi kerültünk be a fináléba. Itt már könnyebb dolgunk volt a spanyolok ellen, és szerencsére ráéreztünk, hogyan állnak fel. Amikor kiderült a beírás, Krisztivel úgy számoltunk, ha nekünk sikerülne nyernünk párosban, és Zhu Fang nem hozza mindkét egyesét, akkor nagyon jó esélyünk van a végső sikerre. Egyszer már játszottunk együtt, a tavalyi csapat Világkupán, de ott kikaptunk egy párosspecialista japán duótól. Most viszont Salzburgban veretlenek maradtunk, kettőből kettő lett a mérlegünk! S az egész csapat nagyon boldog, hogy megnyertük a versenyt!" - nyilatkozta Lovas Petra MSN-en közvetlenül az eredményhirdetés előtt, és szaladt is a dobogóhoz.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?