A magyar női válogatott harmadik helyen végzett csoportjában, így teljesítve előzetes célkitűzését bejutott a legjobb 12 közé az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán. A nyolc közé kerülésért a Koreai Köztársaság gárdája lesz az ellenfél.
Téglás Péter együttesének továbbjutása szerdán reggel még nagyon távolinak tűnt, szinte csak matematikai esély volt rá, miután a gárda három vereséggel várta a csoportküzdelmek zárónapját.
Póta Georgináék azonban délelőtt megverték az amerikaiakat, majd délután a fehéroroszokat is 3-0-ra, s mivel a hatos utolsó meccsén a románok nagy csatában, 3-2-re jobbnak bizonyultak az ukránoknál, a körbeverések miatt a magyar csapat zárt a harmadik, még továbbjutást érő helyen.
A csoportból az első három került a legjobb 12 közé, a csoportgyőztes kínaiak egyből a negyeddöntőbe jutottak, míg a 4-6. helyezettek a 13-24. pozícióért folytathatják szereplésüket. A második románok és a harmadik magyarok csütörtökön a legjobb nyolc közé jutásért szállnak harcba, a magyarok ellenfele a dél-koreai csapat lesz.
5. forduló, nők, A csoport:
Magyarország - Fehéroroszország 3-0
Póta Georgina-Viktorija Pavlovics 3-2
Lovas Petra-Jelena Dubkova 3-1
Tóth Krisztina-Veronika Pavlovics 3-1
Kína-Egyesült Államok 3-0
Románia-Ukrajna 3-2
korábban:
4. forduló:
Magyarország - Egyesült Államok 3-0
Lovas Petra-Ariel Hsing 3-0
Póta Georgina-Lily Zhang 3-2
Tóth Krisztina-Judy Hugh 3-0
Kína-Románia 3-0
Fehéroroszország-Ukrajna 3-2
A csoport végeredménye:
1. (továbbjutott) Kína 10 pont, 2. (továbbjutott) Románia 9, 3. (továbbjutott) Magyarország 7, 4. Ukrajna 7, 5. Fehéroroszország 7, 6. Egyesült Államok 5
4. forduló, férfiak, C csoport:
Franciaország - Magyarország 3-1
Simon Gauzy-Zwickl Dániel 3-1
Emmanuel Lebesson-Jakab János 3-0
Quentin Robinot-Pattantyús Ádám 2-3
Gauzy-Jakab 3-1
Koreai Köztársaság-Ausztria 3-1
Tajvan-Dánia 3-1
Az állás:
1. Koreai Köztársaság 8 pont, 2. Ausztria 7, 3. Tajvan 6 (9-8), 4. Franciaország 6 (6-7), 5. Magyarország 5, 6. Dánia 4
később:
5. forduló, férfiak, C csoport:
Magyarország-Koreai Köztársaság 20 ó
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.