Asafa Powell, a világ idei legjobb 100 méteres eredményével rendelkező, kétszeres vb-bronzérmes jamaicai sprinter - aki a szombati Gyulai István Memorial egyik sztárvendégének számít - az [origo]-nak úgy nyilatkozott, képesnek érzi magát arra, hogy az augusztus végén kezdődő világbajnokságon legyőzze a számot az utóbbi években uraló Usain Boltot. A két klasszis jó viszonyt ápol, a pályán kívül sokat poénkodnak egymással, de ha versenyeznek, az Powell szerint olyan, mint a háború.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1107/20110728asafapowe1.jpg)
InterjúsorozatBeszélgetések a magyar futball nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel.
- A Lausanne-ban elért 9.78 másodperces idejénél senki nem futott jobbat idén, lehet, hogy ez az ön éve lesz?
- Igen, úgy érzem, az összes sprinter közül én vagyok a legjobb formában, úgyhogy bízom benne, hogy 2011 az én sikereimről szól majd.
- Eddig váltóban sikerült csak aranyérmet nyernie a vébéken, hogy érzi, az augusztus végén kezdődő vébén sikerül majd a győzelem 100 méteren?
- Egyelőre csak azt tudom mondani, a legjobbamat szeretném nyújtani, és ha minden jól alakul, akkor ez aranyérmet ér majd.
- Amikor a tavasszal Rómában Usain Bolt ellen futott, az olimpiai bajnok mindössze két századdal előzte meg. Megvan már a megfelelő taktika, hogy megelőzhesse?
- Már Rómában is nyertem volna, de bevártam, ő meg kihasználta (nevet). A viccet félretéve, tudom, hogy mit kell majd tennem, hogy legyőzzem.
- Ezek szerint mentálisan erősebbnek érzi már magát? Csak azért kérdem, mert amikor a 2007-es vébén harmadik helyen végzett 100 méteren, azt nyilatkozta, bepánikolt, mikor látja, hogy a későbbi győztes Tyson Gay megelőzi.
- Igen, szerencsére sikerült változni ilyen téren. Furcsa érzés, amikor éveken át nyered a versenyeket, és aztán jön valaki, aki megelőz. A pánikot is azért éreztem, mert nem voltam hozzászokva, hogy valaki elmegy mellettem, és olyan volt, mintha kicsúszott volna a kezemből az irányítás.
- Gay ezúttal nem lesz ott a vébén, azaz egy riválissal kevesebbel kell számolnia, nem nyomasztó, hogy mindenki öntől várja, hogy megszorítsa vagy legyőzze Boltot?
- Nem kezelem teherként az emberek elvárását, sőt, inkább feldob, hogy képesnek tartanak a győzelemre. Mindent felteszek, hogy enyém legyen az arany, jó formában érzem magam, a vébé pont a megfelelő alkalom, hogy legyőzzem, úgyhogy izguljon csak Bolt! (nevet)
- Egy év van már csak hátra a londoni olimpiáig, és korábban azt mondta, London lesz az utolsó esélye, hogy olimpiai bajnok legyen.
- Az biztos, hogy ez lesz az utolsó olimpia, amelyen elindulok, és az is biztos, hogy csak akkor leszek boldog, ha az arannyal térhetek haza. Ez egy reális elvárás magammal szemben, egy év múlva meglátjuk, sikerült-e megvalósítani.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static6.origos.hu/i/1107/20110728asafapowe4.jpg)
- Mi lehet az emberi teljesítőképesség csúcsa 100 méteren az időeredményt tekintve?
- Nem tudom, hol a határ, de abban biztos vagyok, hogy még nem értük el. Amikor Ben Johnson az 1988-as olimpián 9.79 másodperces időt futott, mindenki felhördült, ha ma futsz ennyit, már csak legyintenek.
- Bolttal jó barátoknak számítanak, amikor a pályán kívül találkoznak, akkor is téma az atlétika? Megy esetleg a másik zrikálása?
- A pályán kívül főleg a kocsikról és a nőkről beszélgetünk, poénkodunk, az atlétika olyankor kimarad. Ha versenyzünk, akkor más a helyzet, az olyan, mint a háború, de a civil életben nagyon jól megvagyunk.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?