Vágólapra másolva!
A másodfokú doppingbizottság szerint nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért nyolcról hat évre csökkentették az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését. Fazekas olyan táplálékkiegészítőt szedett, amely sztanozololt tartalmazott, de az atléta nem tudott erről.

Július 10-én derült ki, hogy a 37 éves Fazekas Róbertet a Magyar Olimpiai Bizottság nem nevezte a londoni olimpiára, mivel a sportoló szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó szer nyomait találták egy versenyen kívüli ellenőrzés során.

A doppingbizottság első fokú határozatában bizonyítottnak látta az atléta bűnösségét, és nyolc évre eltiltotta, ez ellen Fazekas fellebbezett. A másodfokú doppingbizottság - amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség és a nemzeti doppingellenes szervezet egy-egy jogásza kapott helyet - pénteken a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel az atlétát, de büntetését hat évre mérsékelte.

A Nyugat.hu szerint Fazekas az általa fogyasztott, legálisan a kiskereskedelemben megvásárolható táplálékkiegészítők közül egyet a Magyar Antidopping Csoport hivatalos előírásai szerint az ausztriai seibersdorfi laborban bevizsgáltatott. A laboratórium a felbontott, Fazekas által a versenyszezonban használt, valamint ugyanezen termék véletlenszerűen vásárolt eredeti, bontatlan csomagolásában is sztanozololt mutattak ki. Günter Meiner, a labor vezetője arról tájékoztatja a Magyar Antidopping Csoportot, hogy a felbontott és teljesen zárt táplálékkiegészítőben is 300ng/g sztanozololt találtak.

"Két tényállás van. Fazekas Róbert nem doppingolt, azaz tiltott szert teljesítményfokozásra nem használt, ugyanakkor szervezetében ott voltak a sztanozolol nyomai. Robi számára július végén nagyjából világossá vált, hogy sportolói pályafutása véget ért, de mindvégig fontos volt neki, hogy a nevét tisztázzák" - nyilatkozott a honlapnak Czeglédy Csaba, Fazekas jogi képviselője.

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes Fazekas győzött a 2004-es athéni olimpián, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingvétség miatt megfosztotta az első helytől - akárcsak klubtársát, a kalapácsvető Annus Adriánt. A szombathelyi atléta a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A Magyar Atlétikai Szövetség két évre tiltotta el Fazekast, aki visszatérése után indult a 2008-as pekingi játékokon, ahol a nyolcadik helyen végzett. A 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Fazekas, aki Annus irányításával edzett, a tavalyi, tegui vb-n kiesett a selejtezőben. Idén áprilisban teljesítette az olimpiai A szintet. A júniusi, Helsinkiben rendezett Eb-n nem indult.