Vágólapra másolva!
Oscar Pistoriusnak egy korábbi kapcsolata is nagyon szenvedélyes volt, olyannyira, hogy majdnem belehalt - írja a Blade Runner című, 2009-ben megjelent önéletrajzi könyvében.

A paralimpiai bajnok futó hét évvel ezelőtt egy Vicky Miles nevű nővel járt, akit az önéletrajzi könyvében élete szerelmének nevezett. Leírta, hogy nagyon tüzes volt a kapcsolatuk, gyakran üvöltöztek egymással, de nagyon boldogak voltak együtt. Pistorius annyira szerette a nőt, hogy egyszer hajnali három órakor elindult hozzá, 400 mérföldet (644 km) kellett volna vezetnie, de elaludt vezetés közben.

"Rábólintottam a kormányra, az autóm pedig nekiment a szalagkorlátnak. Totálkárosra tört, nagy szerencsém volt, hogy nem haltam meg" - írta Pistorius, aki azt is elárulta, hogy 2006-ban Valentin-napon 200 színes lufival díszítette fel akkori barátnője házát, amíg a nő aludt, az útra pedig festékkel ezt írta: "Szeretlek, Tigrisem!"

A műlábú futó február 14-én, Valentin-napon a saját házában lőtte le a barátnőjét, Reeva Steenkampot, állítása szerint azért, mert azt hitte, hogy egy betörő. Szemtanúk szerint viharos volt a kapcsolatuk, a tragédia éjszakáján is veszekedést hallottak a házból. Pistorius szabadlábon védekezhet, a tárgyalása június negyedikén kezdődik.