Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon szerdán.

Pars a Puskás Ferenc Stadionban az első dobásától kezdve vezetett, legjobbját a negyedik sorozatban érte el, ekkor 80,73 méterig hajította a kalapácsot, megdöntve saját, tavaly felállított 79,74 méteres versenycsúcsát.

A világranglista-vezető Pars fölényére jellemző, hogy további három érvényes dobásával is nyert volna: 78,63-78,42-79,08 méteres sorozattal kezdett, aztán jött a 80,73, majd két érvénytelen kísérlet.

Pars mögött a pekingi játékokon aranyérmes szlovén Primos Kozmus (77,98 m) végzett a második, a világranglistán második cseh Lukas Melich (77,72 m) pedig a harmadik helyen. Németh Kristóf 73,00 méterrel a hetedik lett.

Pars harmadszor győzött a Gyulai emlékversenyen, s tovább folytatta - immár 21 versenyből álló - diadalsorozatát. A viadal egyben a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának része is volt, a magyar versenyző mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

Jason Richardson és Christian Taylor vereségei után Carmelita Jeter mentette meg a világbajnoki címvédők becsületét.

A férfiak klasszikus távján a vb-címvédő jamaicai Yohan Blake nem állhatott rajthoz, egy másik vb-győztes, a 2003-as aranyérmes, 37 éves Kim Collins ugyanakkor gondoskodott arról, hogy emlékezetes 100 métert lássanak a szurkolók. St. Kitts és Nevis büszkesége elképesztő rajt után végig vezetve győzött, ráadásul 10 mp-en belüli, 9.99-es idővel.

Blake itt volt Budapesten, versenyezni ugyan nem tudott, de egy nyitott luxusautóval tett egy kört a Puskás Stadionban. Mint mondta, a magyar lányok nagyon vonzóak, s nem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy lássa őket. A Szörnyetegnek becézet vágtázó némi komolyságot magára erőltetve mindehhez hozzátette, hogy tetszik neki a verseny, s jövőre mindenképpen indulni akar a viadalon.

A nők hasonló távjának világbajnoka, a viadal legnagyobb sztárja, az amerikai Carmelita Jeter a szezon elején sérülés miatt visszafogottabb teljesítményt nyújtott, ezúttal azonban bizonyította, hogy kezdi visszanyerni formáját, s a táv második felében hátrányból is szenzációsan futva nyert, 11.07 másodperces eredménnyel.

Férfi 200-on a fiatal jamaicai tehetség, Warren Weir előzetesen 20 másodpercen belüli eredményt ígért, s mindössze két századon múlt, hogy nem tudta betartani vállalását, 20.01 másodperces ideje így is szenzációsnak nevezhető, s a Spiriev féle pontszámítás alapján a verseny legértékesebbjének bizonyult.

Férfi 110 gáton a vb-címvédő amerikai Jason Richardsonnak a tavalyi évvel ellentétben ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, miután egy századdal kikapott az ezúttal 13.27 másodpercet elérő, jamaicai bajnok Andrew Rileytól. A szám két magyar érdekeltje közül Baji Balázs 13.45-tel, egyéni csúcsától egy századdal elmaradva a negyedik lett, míg Kiss Dániel idei legjobbjával, 13.65-tel a hatodik.

Az egyik legkiélezettebb csatát a férfi hármasugrók produkálták, akik között az olimpiai és világbajnok amerikai Christian Taylor - az első két Gyulai Memorial győztese - 17,16 méteres eredményével mindössze két centivel kapott ki a győztes kubai Pedro Pablo Pichardótól, mégis csak a harmadik lett, miután az ötkarikás ezüstérmes honfitársa, Will Claye 17,17-et ugrott.

Férfi magasugrásban tavaly 2,24 méter is elég volt a sikerhez a görög Konsztantinosz Baniotisznak, aki idén ismét a legjobb volt, ám ezúttal közel tíz centiméterrel, 2,33-mal szerezte meg az első helyet. Igazi ellenfele ezúttal nem akadt a görög sportolónak, az amerikai Dusty Jonah 2,28-cal lett második.

Magyar szempontból szép sikert ért el a 800-as Kazi Tamás, aki ugyan csak hetedik lett a bombaerős mezőnyben, ám 1:46.08-as idejével világbajnoki szintidőt futott.

eredmények, férfiak:
100 m:
1. Kim Collins (St. Kitts és Nevis) 9.99 másodperc
2. Kemar Bailey-Cole (jamaicai) 10.07
3. Jacques Harvey (jamaicai) 10.18

200 m:
1. Warren Weir (jamicai) 20.01 másodperc
2. Jason Young (jamaicai) 20.07
3. Calesio Newman (amerikai) 20.55

800 m:
1. Anisz Ananenko (fehérorosz) 1:44.43 perc
2. Abraham Kipchirchir Rotich (brunei) 1:44.57
3. Tyler Mulder (amerikai) 1:44.60
...7. Kazi Tamás 1:46.08

110 m gát:
1. Andrew Riley (jamaicai) 13.27 másodperc
2. Jason Richardson (amerikai) 13.28
3. Kevin Craddock (amerikai) 13.42
4. Baji Balázs 13.45
...6. Kiss Dániel 13.65

3000 m akadály:
1. Jacob Araptany (ugandai) 8:16.43 perc
2. Clement Kemboi (kenyai) 8:17.18
3. Elijah Chelimo (kenyai) 8:19.07

magas:
1. Konsztantinosz Baniotisz (görög) 2,33 méter
2. Dusty Jonas (amerikai) 2,28
3. Mihai Donisan (román) 2,24

hármas
1. Pedro Pichardo (kubai) 17,18 méter
2. Will Claye (amerikai) 17,17
3. Christian Taylor (amerikai) 17,16

kalapács:
1. Pars Krisztián 80,73 m
2. Primos Kozmus (szlovén) 77,98
3. Lukas Melich (cseh) 77,72

nők:
100 m:
1. Carmelita Jeter (amerikai) 11.07 másodperc
2. Kelly-Ann Baptiste (trinidadi) 11.15
3. Barbara Pierre (amerikai) 11.15

400 m:
1. Rosemarie Whyte (jamaicai) 51.20 másodperc
2. Monica Hargrove (amerikai) 52.16
3. Ilona Oszovics (fehérorosz) 52.19

5000 m:
1. Sule Gedo (etióp) 15:33.75 perc
2. Aferah Berah (etióp) 15:36.53
3. Karolina Jarzynska (lengyel) 15:39.72

100 m gát:
1. Queen Harrison (amerikai) 12.71 mp
2. Kellie Wells (amerikai) 12.7
3. Yvette Lewis (amerikai) 12.92

400 m gát:
1. Dalilah Muhammad (amerikai) 54.87 másodperc
2. Ristanana Tracey (jamaicai) 54.94
3. Yadisleidy Pedroso (olasz) 55.32

magas:
1. Ana Simic (horvát) 1,96 méter
2. Mirela Demireva (bolgár) 1,94
3. Vita Palamar (ukrán) 1,87

hármas:
1. Irina Gumenyuk (orosz) 14,15 méter
2. Crinstina Bujin (román) 13,91
3. Amanda Smock (amerikai) 13,86

gerely:
1. Marharita Dorozon (ukrán) 61,31 méter
2. Kimberley Mickle (ausztrál) 61,31
3. Kathryn Mitchell (ausztrál) 59,98